Hegyi Klára

Török berendezkedés Magyarországon


Az állam mint legfőbb földesúr a hódoltság belső területein

A hódoltság védettebb, nehézségek nélkül elérhető, mezőgazdaságilag értékes belső területére – főként a Duna–Tisza közére és a tolnai–szekszárdi borvidékre – az állam telepedett rá. Ez távolról sem jelenti azt, hogy itt nem osztott volna hűbérbirtokokat, hanem azt, hogy bevételeinek közel egésze innen származott: ha ezeket növelni akarta, itt szorított az adóprésen, s hogy ennek lehetőségét magának biztosítsa, valamelyest kordában tartotta a területen birtokos hűbéreseket. Pontosabban: az adókon való osztozkodásban minden vonatkozásban az állam bizonyult erősebbnek, s ez szabott korlátokat – nem pedig az adózók direkt védelme – a javadalombirtokosok törekvéseinek.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 750 1

„Végső soron a magyarországi török berendezkedés belső hézagaival és gyengeségeivel együtt is nagypolitikai realitás, szilárd katonai uralom, kemény adóztatás és nyomasztó idegen elnyomás – ezek az erős oldalai biztosították, hogy másfél évszázadon át megfeleljen a birodalom érdekeinek, és ellássa északnyugati határának védelmét. Gyengeségei viszont Magyarország számára váltak létfontosságúvá: a katonai összeomlás után úgy tűnt el, hogy nem hagyott jóvátehetetlen torzulást maga után. Magyarország megmenekült a Balkán sorsától."

Hivatkozás: https://mersz.hu/hegyi-torok-berendezkedes-magyarorszagon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave