Az alábbi fejezet három olyan részből áll, amelyekben az alkotmánybíráskodást érintő legfontosabb problémákat tárgyalom. Az Alaptörvény elfogadását követően a szakirodalmat leginkább az a probléma foglalkoztatta, hogy hogyan hatnak majd az alkotmánybíráskodásra a kötelező alkotmányértelmezési elvek, amelyeket az alkotmányozó hatalom az Alaptörvény szövegében írt elő. Erről szól az első fejezet. Ettől nem teljesen független a második fejezet fókuszában álló kérdés, amely az alkotmányos hagyományok és különösen a történeti alkotmány vívmányainak a jelentőségére koncentrál és az Alkotmánybíróság szerepét vizsgálja az új magyar alkotmányosság sajátos alapjainak kidolgozásában. A harmadik fejezetben nem kerülhetem meg az alkotmányellenes alkotmánymódosítás alkotmányossági felülvizsgálatára adható alkotmánybírósági gyakorlat tapasztalatait. Ez az Alaptörvény hatálybalépését követően meghatározó dilemma volt, és az alkotmánybíráskodás alkotmánymódosítások felülvizsgálatával kapcsolatos hatásköreit végül nem az Alkotmánybíróság, hanem az alkotmányozó többség döntötte el véglegesen az Alaptörvény negyedik módosításával. Ebben a fejezetben azzal is foglalkozom, hogy a kétharmados alkotmányozó többség mellett van-e értelme a valódi, klasszikus countermajoritarian difficultyról beszélni, azaz ilyen alkotmányos környezetben működhet-e olyan alkotmánybíróság, amely a törvényhozó hatalom valódi korlátja. A fejezet utolsó részében röviden arra is kitérek, hogy az alkotmánybírói aktivizmus vagy éppen a döntések átengedése a politikai hatalmi ágak irányába, az idegen szóval deferens magatartás milyen lényegi jellemzőkkel bír az új alkotmányos környezetben.