Ebben a fejezetben azt mutattam be, hogy a kvázi jogi koncepciók – mint a történeti alkotmány vívmányai vagy az alkotmányos identitás – könnyen instrumentalizálódnak, jelen esetben a politika eszközévé válnak, mert nincs előre meghatározott jogi tartalmuk, nem szervesültek a jogban. Ez azért problematikus, mert egy jogállami demokráciában az alkotmányszövegeknek jogi szövegekként felismerhető jogi jelentéssel és funkcióval kell rendelkezniük annak érdekében, hogy az alkotmány a közhatalom korlátja legyen. Az Alkotmánybíróság feladata, hogy az absztrakt normaszöveget az alkotmányértelmezés bevett módszerei szerint értelmezze, de az Alkotmánybíróság is kiszolgáltatottá válik, ha egy bizonytalan jelentésű szöveget ismeretlen módszerekkel kell értelmeznie. A történeti alkotmány vívmányaival és az alkotmányos identitással kapcsolatos alkotmánybírósági határozatok arra mutattak rá, hogy bizonytalan az új fogalmak értelmezése. Az Alkotmánybíróság csak az alkotmányhoz kötött, de abban az esetben, ha ennek nincs azonosítható tartalma, akkor más mércék nélkül önkényessé válhat a döntéshozatal, hiszen az AB külső kötöttségei megszűnnek. Ez történt az alkotmányos identitás megfogalmazása esetében is.