A következő fejezet azt mutatja be, hogy az alkotmánybíráskodással kapcsolatos klasszikus dilemmák a 2010 utáni magyar alkotmányos térben, a kétharmados alkotmányozó többség által kialakított jogrendszerben sajátos megvilágításba kerülnek. A 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is megválasztott pártkoalíció szinte folyamatos alkotmányozó többsége kedvezőtlen helyzetet teremtett, mert a közhatalom korlátozására per definitionem aligha lehet alkalmas egy olyan alkotmány, amelyet a kormánytöbbség bármikor megváltoztathat. Felmerülhetett volna az, hogy az alkotmányozó hatalomról lemondjon az alkotmányozó többség az alkotmányozásra vonatkozó szigorúbb szabály megállapításával, de ez nem történt meg. Ennek az ellenkezője figyelhető meg, az alkotmányozás és az alkotmánymódosítás a napi politika eszközévé vált, az elmúlt tizenkét évben egy új alkotmány született, és annak tizenegy módosítása során alaposan meg is változott. Kérdés, hogy ebben a politikai rendszerben milyen szerepet tölthet be az Alkotmánybíróság: beszélhetünk-e még a választott többséggel szembeni, annak korlátjaként szolgáló alkotmánybíráskodásról, mit jelent az alkotmánybírósági aktivizmus ebben az alkotmányos környezetben, és felmerülhet-e az alkotmánymódosítások felülvizsgálata akkor, ha azok sértik az alkotmányosság alapvető elveit és értékeit? Annak az Alkotmánybíróságnak, amely a jelen politikai környezetben a folyamatos alkotmányozó kétharmados többség mellett működik, lehet-e esélye arra, hogy megőrizze a klasszikus alkotmánybírósági funkciót?