A rendszerváltó Alkotmány2 kommentárjának3 2009-es megjelenésekor a szerzők a szakirodalmi elemzéseket összefoglaló, áttekintő igénnyel vázolták fel, hogy közel húszéves működése4 során milyen szerepet töltött be az Alkotmánybíróság az alkotmányos intézmények rendszerében. Egy jelentős intézményt mutattak be, amely az érvényes kritikák mellett is alkalmas volt arra Magyarországon, hogy megfelelő biztosíték lehessen a diktatúra kialakulásával vagy feléledésével szembeni küzdelemben.5 A történelem úgy alakult, hogy a régió rendszerváltó államai stabilizálni tudták új berendezkedésüket az 1990 utáni két évtizedben. Magyarországon voltak kísérletek arra, hogy a demokrácia, az alkotmányosság vagy az alapjogvédelem egyes fundamentális kérdéseit alkotmányozó többség döntse el, de ezek az erőfeszítések a legtöbbször eredménytelenek maradtak.6 A kelseni típusú Alkotmánybíróság7 döntéseit azonban többnyire elfogadták az alkotmányos intézmények,8 és a mindenkori testület a társadalom széles körében is támogatást élvezett.9 A jogfejlesztés terén pedig a következetlenségek mellett is vitathatatlanul kijelölt egy szemléletet, amely nagy vonalakban a liberális (alkotmányos) demokrácia mainstream elvárásainak felelt meg.10 A 2011-es alkotmányozás idején azonban néhány fontos változás előszele már látszott, az alkotmányozó többség meghatározta az intézmény újrapozicionálásának irányát.11 Az Alkotmánybíróságra vonatkozó új szabályozás több lépésben alakult ki, ezek közül az elsők már 2010-re tehetők. A 2010-ben megválasztott parlament nem sokkal az alakuló ülését követően elfogadta az „Alkotmány 2010. július 5-i módosítását”, amely az Alkotmány 32/A. § (4) bekezdésének módosításával megszüntette a paritásos bizottsági jelölést, helyette az alkotmánybírókat a képviselőcsoportok közötti létszámarányokra építő bizottság jelöli.12 Az Alaptörvény előkészületeinek jegyében már ekkor megkezdődött az Alkotmánybíróság funkcionális átalakítása.