Jó okkal feltételezhetjük, hogy az elmúlt évek regionális vagy globális problémái, mint a pandémia, a migrációs válság, a pénzügyi válság, a Brexit, a klímaválság, a környező háború stb., hatással voltak az alkotmánybírósági gyakorlatra. Nyilvánvaló, hogy az ítélkezés során az alkotmánybíróságoknak is egyre inkább figyelembe kellett venniük az akadályokkal teli társadalmi, gazdasági környezetet. Az alkotmánybíráskodás jogi modellje – ahogy a kötet bevezetőjében magyaráztam – az alkotmányos demokrácia egy alapállapotára épít, azaz az elmúlt évtizedek tapasztalatai nem feltétlenül kínálnak jól bevált megoldásokat a válságokra, veszélyhelyzetekre, politikai, gazdasági kényszerűségekre, illetve arra, hogy ezekben a helyzetekben milyen korlátokkal érvényesíthetők az alkotmányos elvek, jogok és értékek. Kérdés, hogy az alkotmánybíróságok hogyan tudják önazonosságukat és alkalmazkodóképességüket egyaránt megőrizni ebben a helyzetben, hogyan változik a funkciójuk, feladat- és hatáskörük, gyakorlatuk; a jogi modell szerint alkotmánybíróságok maradnak-e a szó klasszikus értelmében, vagy a válságok az intézményrendszerben is alapvető változásokat okoznak. Az alábbi fejezetben a magyar Alkotmánybíróság működését összehasonlító módszerrel is elemzem annak érdekében, hogy lássuk, vajon partikuláris problémákról beszélünk-e. Milyen európai trendek szerint csoportosíthatók az alkotmánybírósági gyakorlat változásai? Mik is Magyarország számára a viszonyítási pontok?