Az alkotmánybírósági gyakorlatot a döntésekből ismerjük meg, az eltérő álláspontokat pedig a különvéleményekből vagy párhuzamos indokolásokból. Néhány esetben pedig az intézményi és hatásköri változások alkotmányi szintű rendezést nyertek.1 Számos országban vezettek be például adósságkorlátozó rendelkezéseket. Az egyes európai alkotmányokban szereplő kiegyensúlyozott és átlátható gazdálkodás elve is sokszor jelentőséget nyert az alkotmánybírósági gyakorlatban, így a francia, az olasz, a magyar és a spanyol alkotmányban megfogalmazott rendelkezéseket is alkalmazni kezdték a testületek. Sok esetben az erre vonatkozó újabb alkotmányváltozások önmagukban is indokot szolgáltattak arra, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat változzon, mint például Magyarországon. Az új rendelkezések értelmezése ugyanis új megközelítésekre adhat módot, illetve minden új rendelkezés tartalmának értelmezéssel történő kibontása önmagában is teret enged az alkotmányos gyakorlat átalakítása számára.2 Az integrált európai migrációs fellépés pedig oda vezetett, hogy ennek apropóján a tagállami alkotmánybíróságok gyakorlatában egyre több olyan határozat született, amely a tagállami alkotmányos identitást hangsúlyozta annak érdekében, hogy bizonyos egységesítő trendekkel szemben elfogadhatóvá tegye a partikuláris tagállami álláspontot.