A demokratikus rendszerváltást követően több éven keresztül az Alkotmánybíróság volt Magyarországon a törvényhozó és a végrehajtó hatalommal szemben az alkotmányosság legfőbb őre.1 Az új alkotmány védelmében a jogász szakmai elit intézményesített bevonására került sor annak érdekében, hogy a politikai többség megtalálja az alkotmányos demokrácia nyugati trendjeihez igazodó útját a hatalommegosztás, az emberi jogok védelmének elsődlegessége és a prosperáló piacgazdaság feltételeinek megteremtése érdekében. Gyakran hallottuk, hogy a magyar Alkotmánybíróság az egyik legmarkánsabb, legaktívabb a régió alkotmánybíróságai között.2 Azt gondolhattuk volna, hogy az Alkotmánybíróságnak kiemelt szerepe lesz az elmúlt tíz év komoly társadalmi, gazdasági, egészségügyi és más természetű kihívásaira adandó jogalkotói elképzelések ellenőrzésében. Szakértői percepciónk azonban az, hogy az Alkotmánybíróságnak nem volt jelentős szerepe az alkotmányos politika és az alkotmányjog alakulásában, sem a pénzügyi, sem a migrációs, de a pandémia alkotmányos kezelésében sem. Az alkotmányjogászok számára természetesen nagyon izgalmas volt az a néhány határozat, amely az elmúlt években tartalmi alkotmányossági kérdésekkel foglalkozott, de be kell látnunk, hogy ezek inkább alkotmányjogi csemegék voltak, amelyek a jogrendszerünk működését nem befolyásolták jelentős mértékben. Amíg tehát a ’90-es években, a demokratikus rendszerváltást követően a jogrendszer kialakításában nagy szerepet kapott az akadémiai jogászelit, a kormányfő által illiberálisnak nevezett újabb rendszerváltásban az alkotmányozó hatalom nem szánt komoly szerepet az alkotmánybíróságnak.