A két- és többnyelvű gyermekeknek az egynyelvűekétől eltérő VOT (Voice Onset Time, magyarul: zöngemegjelenési idő) értékeik lehetnek. Johnson és Wilson (2002) japán–angol kétnyelvű gyermekek vizsgálatában megállapítják, hogy a gyermekek lexikailag és pragmatikailag is szét tudták választani a nyelveiket, és mindkét nyelvükben megközelítették a felnőtt anyanyelvi beszélők szintjét. Fabiano-Smith és Bunta (2012) hároméves spanyol és angol egynyelvű, valamint spanyol–angol kétnyelvű gyermekek VOT-értékeit mérték. Eredményeik azt mutatják, hogy az angol vonatkozásában volt különbség az egynyelvű és a kétnyelvű gyermekek VOT-értékei között, a spanyolban nem. Saját vizsgálatomban (Navracsics 2000) azt láttam, hogy az eltérő VOT-értékek véletlenszerűen megjelentek mindhárom nyelvben, de ez leginkább a magyarban volt észlelhető, mivel a magyarban nincs aspiráció. A másik két nyelvben előforduló hehezetes ejtés időnként hatott a magyar hangok képzésére is, pozíciótól függetlenül. Ezzel a felfedezéssel vált számomra világossá, hogy az érzelmileg legközelebb álló nyelv a gyermekek számára a perzsa volt, hiszen a perzsa hatására történtek a fonetikai interferenciák. Ez egyben azt is jelentette, hogy nem törvényszerű, hogy a leggyakrabban használt nyelv hat a másik nyelvekre, hanem – mint ebben az esetben is például – a legkevésbé használt nyelv is jelentheti a legtöbbet a gyermekek számára (Navracsics 2014).