Husz Ildikó (szerk.)

Mi a család?

Tanulmányok a család fogalmáról a jelenkori Magyarországon


Család a büntetőjogban

A büntető törvénykönyv nem tartalmaz a család fogalmát megállapító értelmező rendelkezést, definiálja viszont a hozzátartozó fogalmát, amely szerint hozzátartozó az egyenes ágbeli rokon és ennek házastársa vagy élettársa; az örökbefogadó és a nevelőszülő, az örökbe fogadott és nevelt gyermek (együttélő mostohaszülő és mostohagyermek); a testvér és a testvér házastársa vagy élettársa, a házastárs, az élettárs, valamint a házastárs vagy élettárs egyenes ágbeli rokona és testvére.1 A hozzátartozó fogalma a család egyfajta részhalmazaként fogható fel, ennek a részhalmaznak a Btk. taxatív felsorolással adja kimerítő meghatározását. Ez a meghatározás időnként adott esetben a törvényen belül is változik, erre példa a feltételes szabadságra bocsáthatóság szabályozása, amely szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az, akit hozzátartozója sérelmére elkövetett, nyolcévi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre, e körben pedig hozzátartozó alatt a fenti definíciót kibővítve, az elkövető gyermekének szülőjét, volt házastársát, volt élettársát, gondnokát, gondnokoltját, gyámját vagy gyámoltját is érteni kell.2 A hozzátartozó-fogalomnak jelentősége van például a magánindítvány előterjesztése szempontjából,3 de a különös részi tényállások esetében is szerephez jut.4

Mi a család?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Társadalomtudományi Kutatóközpont

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 872 0

A mindennapokban minket körülvevő, a család képzetének előhívására szolgáló képeken, plakátokon, piktogramokon legtöbbször anyát és apát látunk egy vagy több gyerekkel. A vizuális reprezentációk az úgynevezett „nukleáris család” ideáját jelenítik meg, egy olyan életközösségét, amelyre a hétköznapi szóhasználatban gyakran utalunk „A CSALÁD”-ként.

De vajon valóban csak ezt az életközösséget tekinthetjük családnak? A házasság, az intimitás, a szülőség, az ezekre vonatkozó jogok és kötelességek rendszere terén olyan forradalmi változásoknak voltunk és vagyunk jelenleg is tanúi, amelyek újragondolásra késztetnek a család fogalmával kapcsolatban. A mai társadalmakban egyre kevésbé gondolhatunk arra úgy, mint férj-feleség-gyerek hármasára, hiszen sokféle más életközösséggel is találkozunk, amelyek szintén igénylik a családként való elismerést.

Ebben a könyvben annak bemutatására vállalkozunk, hogy milyen különböző elképzelések léteznek a mai Magyarországon arról, hogy mi is a család. A lehetséges megközelítések közül egyaránt foglalkozunk a lakosság családfogalmaival és a családi élet működésére ható intézmények manifeszt vagy látens család-definícióival, rámutatva a különbségekből eredő lehetséges ütközésekre is. A kötet szerzői többféle diszciplínát képviselnek, van köztük szociológus, antropológus, nyelvész és jogász is, ami lehetővé teszi a téma több szempontból történő bemutatását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/husz-mi-a-csalad//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave