Husz Ildikó (szerk.)

Mi a család?

Tanulmányok a család fogalmáról a jelenkori Magyarországon


A családfogalom értelmezései

A család fogalmának eltérő értelmezései a kínai–magyar bensőséges kapcsolatok a kutatás során több összefüggésben is megjelentek. Néhány transznacionális kínai vállalkozó magyar felesége azt hangsúlyozta, hogy számára a családot házastársa és gyermekei jelentik, míg úgy vélte, férje több helyzetben felesége és gyermekei elébe helyezte kínai rokonságát, köztük távolabbi rokonokat is. Több magyar és kínai interjúalany kifejezett kérése volt, hogy a vállalkozói tevékenységgel és anyagaikkal kapcsolatos kérdésekről ne essen szó, így nem nyílt lehetőség megismerni a családi erőforrások felhasználásának részleteit, ennek ellenére az említett magyar házastársak példái többnyire a családi bevételek felhasználásának szempontjaival voltak kapcsolatosak. Jelentős kérdés volt az is, miként kapcsolódik össze a sikeres transznacionális vállalkozás a család fogalomkörével.

Mi a család?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Társadalomtudományi Kutatóközpont

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 872 0

A mindennapokban minket körülvevő, a család képzetének előhívására szolgáló képeken, plakátokon, piktogramokon legtöbbször anyát és apát látunk egy vagy több gyerekkel. A vizuális reprezentációk az úgynevezett „nukleáris család” ideáját jelenítik meg, egy olyan életközösségét, amelyre a hétköznapi szóhasználatban gyakran utalunk „A CSALÁD”-ként.

De vajon valóban csak ezt az életközösséget tekinthetjük családnak? A házasság, az intimitás, a szülőség, az ezekre vonatkozó jogok és kötelességek rendszere terén olyan forradalmi változásoknak voltunk és vagyunk jelenleg is tanúi, amelyek újragondolásra késztetnek a család fogalmával kapcsolatban. A mai társadalmakban egyre kevésbé gondolhatunk arra úgy, mint férj-feleség-gyerek hármasára, hiszen sokféle más életközösséggel is találkozunk, amelyek szintén igénylik a családként való elismerést.

Ebben a könyvben annak bemutatására vállalkozunk, hogy milyen különböző elképzelések léteznek a mai Magyarországon arról, hogy mi is a család. A lehetséges megközelítések közül egyaránt foglalkozunk a lakosság családfogalmaival és a családi élet működésére ható intézmények manifeszt vagy látens család-definícióival, rámutatva a különbségekből eredő lehetséges ütközésekre is. A kötet szerzői többféle diszciplínát képviselnek, van köztük szociológus, antropológus, nyelvész és jogász is, ami lehetővé teszi a téma több szempontból történő bemutatását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/husz-mi-a-csalad//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave