Benczes István, Szunomár Ágnes (szerk.)

Változó világ

Ünnepi tanulmánykötet Szentes Tamás akadémikus 90. születésnapja alkalmából


A globalizáció az új technikai forradalom és a hiperverseny világában

A nemzetközi viszonyok alapvető szereplői 2050-ben is az államok lesznek. Kölcsönös függőségük pozitív vagy negatív következményei nyomán együttélésük, együttműködésük, versenyük és konfliktusaik – különböző funkcionális területeken és globális, illetve regionális intézményekben – alakítják ki a kor nemzetközi rendszerének szabályait. 2050-ig több ország felbomlására is sor kerülhet, különböző etnikai konfliktusok, szeparatista törekvések vagy háborúk következtében. Oroszországgal kapcsolatban például ennek lehetősége és esélyei a Szovjetunió szétesése óta állandó téma az Amerikai Egyesült Államok vezetőinek köreiben.

Változó világ

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 882 9

Szentes Tamás, az MTA rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa 2023 tavaszán tölti be 90. életévét. Ebből az alkalomból köszöntik őt pályatársai, munkatársai, tanítványai és barátai. A kötetben olyan írások kapnak helyet, amelyek közvetlenül vagy közvetve kötődnek Szentes Tamás munkásságához. Így például a nemzetközi gazdaságtan, a fejlődés-gazdaságtan, a regionális gazdaságtan, az integráció gazdaságtana, és különösen a nemzetközi egyenlőtlenség és elmaradottság, a nemzetközi pénzügyek és tőkeáramlások, a globalizáció kritikája témákban fejti ki a népes szerzői közösség nézeteit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/benczes-szunomar-valtozo-vilag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave