Azok a várakozások, amelyek a hidegháború befejeződése és a kétpólusú nemzetközi rendszer megszűnése után a globális béke és biztonság nyugodt korszakában reménykedtek, vagy új világrendre számítottak, amelyben az Amerikai Egyesült Államok mint az egyetlen globális hatalom, mint magányos „sheriff” rendben tartja majd a világot, irreálisnak bizonyultak (Simai, 2006). A 21. század első felében is az államok közötti hagyományos és új konfrontációk, a verseny a politikai befolyási övezetek megőrzéséért vagy kiszélesítéséért, a piacokért, nyersanyagokért, illetve ezek különböző következményei lesznek meghatározóak. 2050-ben a nemzetközi politikai viszonyokkal foglalkozó szakembereknek valószínűleg arra is választ kell keresniük, hogy a 21. század előző évtizedeiben milyen feltételrendszerben születtek a jövőt befolyásoló hibás vagy eredményes, a fejlődést segítő döntések, amelyeknek meghatározó szerepe volt az évszázad közepére kialakult viszonyokban. Remélhetőleg nem fogják figyelmen kívül hagyni a döntéshozók személyes motivációit, ideológiai elkötelezettségét, pragmatizmusát, tájékozatlanságát különösen a globális hatalmi struktúrában a világpolitikai viszonyokat meghatározó fontosságú államokban.