Benczes István, Szunomár Ágnes (szerk.)

Változó világ

Ünnepi tanulmánykötet Szentes Tamás akadémikus 90. születésnapja alkalmából


Konklúziók, következtetések

A nyugat-balkáni országok még sem a versenyképesség, sem – és kiváltképpen – a gazdasági fejlettség tekintetében nem érettek az európai integrációhoz való csatlakozásra. Fontos megjegyezni, hogy Szerbia és Montenegró 2006 és 2020 között jelentősen javította gazdasági teljesítményét, különösen a csatlakozási tárgyalások megkezdése óta. Összességében e két ország 2025-ös uniós csatlakozása indokolt lehet, ha végrehajtják a szükséges reformokat, és az előrejelzések alapján valóban gyorsan kilábalnak a Covid-19 okozta gazdasági válságból. A vizsgált időszakban relevánsabb javulást figyelhetünk meg náluk mind a versenyképesség, mind a gazdasági fejlődés terén. Ugyanakkor még mindig komoly kihívásokkal kell szembenézniük: ilyen például a viszonylag alacsony egy főre jutó GDP, a magas munkanélküliségi ráta és az instabil folyó fizetési mérleg/alacsony importfedezeti mutató, amelyek tekintetében az európai energiaválság, illetve a gazdasági világválság következtében valószínűleg további visszaesést fognak tapasztalni.

Változó világ

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 882 9

Szentes Tamás, az MTA rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa 2023 tavaszán tölti be 90. életévét. Ebből az alkalomból köszöntik őt pályatársai, munkatársai, tanítványai és barátai. A kötetben olyan írások kapnak helyet, amelyek közvetlenül vagy közvetve kötődnek Szentes Tamás munkásságához. Így például a nemzetközi gazdaságtan, a fejlődés-gazdaságtan, a regionális gazdaságtan, az integráció gazdaságtana, és különösen a nemzetközi egyenlőtlenség és elmaradottság, a nemzetközi pénzügyek és tőkeáramlások, a globalizáció kritikája témákban fejti ki a népes szerzői közösség nézeteit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/benczes-szunomar-valtozo-vilag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave