A tanulmány a releváns szakirodalmi forrásokat áttanulmányozva, a megfelelő statisztikai adatokat elemezve és feldolgozva, valamint az Afrikában hosszú idő óta fennálló megtakarítási és beruházási ráta közötti szakadék elméletét alapul véve arra a következtetésre jut, hogy a szubszaharai Afrikában állandósult a finanszírozási szakadék, amelyet csak a hazai megtakarítások növelésével nem lehet áthidalni. Következésképpen a régió külső pénzügyi erőforrások bevonására kényszerül. Habár a beáramló külső erőforrások, amelyek a régió GDP-jének 7-8 százalékát teszik ki, elvileg elegendőek lennének a megtakarítási és a beruházási ráta szakadékának lefedésére, hiszen az „csak” a régió GDP-jének 3-4 százalékára rúg, valamint elegendőek lennének a folyó fizetési mérleg átlagosan a GDP 3 százalékát kitevő hiányának finanszírozására, az afrikai országok mégsem képesek magas növekedési ütemük fenntartásának finanszírozására. Ennek egyik oka a tőkemenekülés/tőkemenekítés és az illegális pénzügyi eszközkiáramlás formájában történő masszív erőforrás-kivonás, amely a régió GDP-jének mintegy 5 százalékát teszi ki. Vagyis a megtakarítási és a beruházási ráta közötti szakadék sokkal kevésbé okolható az afrikai finanszírozási szakadékért, mint a tőkemenekülés és/vagy az illegális pénzügyi eszközkiáramlás. Mivel a pénzügyi eszközkiáramlás összességében meghaladja a külső pénzügyi eszközök beáramlását, megkockáztatható az az állítás, hogy valójában nem a világ finanszírozza Afrikát, hanem éppen fordítva: bizonyos értelemben Afrika finanszírozza a világot.