Benczes István, Szunomár Ágnes (szerk.)

Változó világ

Ünnepi tanulmánykötet Szentes Tamás akadémikus 90. születésnapja alkalmából


Milyen kapitalista modell következik?

Úgy gondolom, hogy ha a mai kapitalizmus működési módjáról (modelljéről) igazán elmélyülten beszélünk, akkor – az eddigi elemzésből is következően – egyaránt szólni kell termelő alapjainak a korábbi évtizedekhez képest lassú fejlődéséről, az ezt meghatározó társadalmi viszonyokról, ezen belül a tulajdonosi-érdekeltségi rendszerekről, struktúrákról (értéktermelésről és jövedelemeloszlásról), a tőke és a munka, továbbá a centrum és az elmaradottabb periféria kapcsolatáról (erőviszonyairól), a túlburjánzott, erőforrás-lekötő pénzügyi rendszerről, a felborult egyensúlyi mérlegekről stb. Ebben a modellszerű megközelítésben elmondhatjuk, hogy a kapitalizmus napjainkban – és a folyamat több, mint egy évtizede kezdődött – végleg megerősödő, növekedési-termelési csomópontválságban van. Dinamizmusa, megújuló képessége erősen megkopott, belső ellentmondásai sokasodtak. Ebben a tanulmányban is számos konkrétum szerepelt mindennek bizonyítékaként. Itt és most azonban nem próbálunk – nem is lehet – átfogóan elmélyült, konkrét modellt alkotni a kapitalizmus következő stádiumáról.

Változó világ

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 882 9

Szentes Tamás, az MTA rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa 2023 tavaszán tölti be 90. életévét. Ebből az alkalomból köszöntik őt pályatársai, munkatársai, tanítványai és barátai. A kötetben olyan írások kapnak helyet, amelyek közvetlenül vagy közvetve kötődnek Szentes Tamás munkásságához. Így például a nemzetközi gazdaságtan, a fejlődés-gazdaságtan, a regionális gazdaságtan, az integráció gazdaságtana, és különösen a nemzetközi egyenlőtlenség és elmaradottság, a nemzetközi pénzügyek és tőkeáramlások, a globalizáció kritikája témákban fejti ki a népes szerzői közösség nézeteit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/benczes-szunomar-valtozo-vilag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave