A különböző iskolák között külön kell foglalkoznunk a tranzakcionalista elméletekkel, egyebek mellett azért is, mert felfogásaik és megközelítéseik számos vonatkozásban hasonlítanak a munkamegosztási elméletekhez. A tranzakcionalisták az integráció alapvető céljának tekintik a feszültségek és a konfliktusok kezelését, és az integrációt széles értelemben egy „biztonsági közösség” kialakulásaként fogják fel. A tranzakcionalista vagy kommunikációs elméletek egyik fő képviselőjének Karl Deutschot tekintik. „Következésképpen a nemzetközi integrációt egy régióban vagy államok csoportján belül elért biztonságként definiálhatjuk. A sikeres integráció radikálisan csökkenti annak valószínűségét, hogy az államok erőszakos eszközök használatával oldják meg vitáikat. A ‘biztonsági közösség’ meghatározása összekapcsolódik az integráció felfogásával. ‘Biztonsági közösségek’ az emberek olyan csoportjai, akik ‘integrálttá’ váltak. Továbbá az integráció egy bizonyos területen belül felfogható a ‘biztonsági közösség’ érzésének, intézményeinek és gyakorlatának megvalósulásaként, amelyek elég erősek és széles körűek ahhoz, hogy a lakosság körében hosszú időre megerősítsék a ‘békés változások’ várakozását.” (Deutsch et al., 1957: 5) Az integráció tehát feltételezi a közösségi érzést, a szolidaritást, a politikai és a szociális kohéziót és – ami legalább ennyire fontos – a megfelelő intézményi rendszert, legyen az világméretű (ENSZ) vagy regionális (EK/EU).