A turizmus fejlődéstörténetében a XX. század végén és a XXI. század elején bekövetkezett változások szükségessé tették a konvencionális turisztikai mobilitás értelmezési tartományának kiszélesítését. A második otthonok elterjedése, a 24 óránál rövidebb időtartalmú belföldi és nemzetközi utazások, kitüntetetten a rokonok és barátok meglátogatása (VFR-turizmus), a bevásárlóturizmus, a kulturális, vallási és sportrendezvényeken való részvétel, továbbá a tanulással összefüggő mobilitás megerősítette a turizmusstatisztikával foglalkozó szakemberek újfajta számbavételi igényét. A turizmusstatisztikából kirajzolódó, egyre növekvő volumenű regisztrált forgalom mellett a regisztráció nélküli, úgynevezett nemkonvencionális turisztikai mobilitás térnyerése a célterületek fejlesztésében és menedzselésében is kihívásokkal szembesíti a szakembereket (Michalkó–Ilyés 2020). Egyes becslések szerint a világ láthatatlan turizmusának (unobserved tourism) volumene közel akkora, mint a statisztikailag mérhetőké (a statisztikai számbavételre alkalmas, de a valós keresletet bármilyen oknál fogva tudatosan leplező megoldások kívül esnek a nemkonvencionális mobilitás tárgykörén). A turizmus láthatatlansága nézőpont-specifikus, az érintett csoportok, az utazók, az utaztatók (értsd a közlekedésben érdekelt vállalkozások), a helyi lakosság, a turisztikai szolgáltatók, a kiskereskedelmi egységek észlelik a statisztikai hivatalok rendszeres adatgyűjtési körén kívül eső és a különböző szintű turisztikai desztináció menedzsment szervezetek figyelmét nagyrészt elkerülő mobilitást (De Cantis et al. 2015, Tóth–Kincses 2022). Az átutazás a nemkonvencionális turisztikai mobilitás egyik igen markáns szegmense, amely jelentős bevételi forrásokhoz juttatja a tranzitútvonalakat biztosító országokat, ugyanakkor esélyt teremt arra, hogy oda az érintettek turistaként is visszatérjenek (lásd Ausztria, Svájc, Szlovénia esete). Az úthasználati díjból, az üzemanyag-vásárlásból, az út menti vendéglátó-ipari és kiskereskedelmi forgalomból, szervizszolgáltatások igénybevételből befolyó tetemes jövedelem az átutazó turizmus nemzetgazdasági jelentőségét igazolja. Különösen a nagyváros környéki turisztikai mobilitás esetében figyelhető meg, hogy az adott agglomerációba ellátogató vendégek többsége a centrumtelepülésről indul el, és este oda is tér vissza. A felkeresett desztinációkban ugyan észlelhető a fogyasztása, de szálláshely igénybevételére ritkán kerül sor. Párizs–Versailles, Brüsszel–Waterloo, de Budapest–Szentendre esetében is találkozhatunk a nemkonvencionális turisztikai mobilitás egyik sajátos esetével, a szatellit-turizmussal, amelyben a főváros gravitációs mezője uralta térben zajlik a látogatóforgalom (11. fénykép).