A belföldi és a nemzetközi utazásokból való tartós kimaradásnak számos oka lehet: az utazáshoz való szocializáció elmaradása, az anyagi erőforrások hiánya, az egészégi állapot akadályozó volta (ideértve a legkülönböző fóbiákat is), bizonyos családi, háztartásbeli vagy munkahelyi (üzletviteli) kötelezettségek, a ki- vagy a beutazás hatósági korlátozása, de az is előfordulhat, hogy valaki egyszerűen csak nem szeret utazni. A turizmusból való kimaradás tehát alapvetően (de nem kizárólagosan!) a fogyasztó akaratától független, külső körülményekkel magyarázható, legalábbis azok intenzív befolyására születik meg az az elhatározás, hogy az illető nem tud, illetve nem kíván útra kelni. (23. fénykép) A fenntartható fejlődés elvének terjedése, a szükségleteknek az elkövetkezendő generációk igényeit is figyelembe vevő kielégítése az egyéni felelősségvállalást is előtérbe helyezte (Hegedűs et al. 2022). A nemvásárlás/nemfogyasztás mozgalom analógiájára terjed a nemutazás ideológiája, amely a szélesen értelmezett környezetért, a turizmus ökológiai lábnyomának csökkentéséért felelős magatartásban testesül meg. A fogyasztói társadalom képes az önkorlátozásra (lemondásra), teszi ezt például a dohányárukkal, a szeszes italokkal, a medicinákkal, a kábítószerekkel, a különböző kemikáliákkal, csomagolóanyagokkal, energiahordozókkal vagy éppen az állati eredetű szőrmékkel kapcsolatban, de amúgy közkedvelt cégektől vagy márkáktól való elfordulásra is sor került már (Törőcsik–Csapó 2021).