Az emberiségnek a létéhez nélkülözhetetlen konfliktuskezelő képessége jelentős fejlődésen esett át a történelem viharai során, ha csak a XX. század hajnalától vizsgáljuk az előrelépést, az utazások, különösen a nemzetközi relációban megvalósulók minden bizonnyal segítették a lelki vonatkozású folyamatokat. 1900-ban valamivel több mint 1,5 milliárd ember élt a Földön, manapság a 8 milliárdhoz közeledünk, a számos, országhatárokon belüli és azokat átlépő konfliktus ellenére bizton kijelenthetjük, hogy megtanultunk együtt élni. Az önmagunkkal, a társadalommal és a minket övező természeti környezettel való sikeres együttélésben a tanulás (tudás- és értékközvetítés), a tapasztalás (élményszerzés és -megosztás), valamint a szabályozás (jogalkotás és -érvényesítés) egyaránt közrejátszik. A civilizációnk létformájává váló turisztikai mobilitás egyrészt az interakciókon keresztül katalizátora, másrészt a szolgáltatások révén haszonélvezője a nemkívánatos konfrontációk redukálódásának (44. fénykép). Tekintettel arra, hogy az utazás folyamatában az egyén személyiségfejlődése (pl. aspirációinak kiegyensúlyozása, szorongásainak kezelése, problémafelismerő és -megoldó készségének kibontakozása), a társadalom integrációja (pl. kommunikáció, tolerancia, empátia), valamint a természeti környezet megóvása (pl. természetvédelem, energiatakarékosság, tájhasználat) egymással szoros kölcsönhatásban lévő rendszerként funkcionál, ezért a turizmus humánökológiai értelmezése az emberiség létének egyik letéteményese.