A térhez kötődő (térspecifikus) turisztikai termékek létrejöttében a társadalmi konstrukciók és a természeti erők játszanak meghatározó szerepet, előbbiek esetében a különböző funkciójú és jogállású települések, utóbbiak kapcsán alapvetően a domborzat és a felszíni vizek sajátos formavilága (a táj) keretezi a kínálatot. A térspecifikus turisztikai termékek központi eleme a hely, a földrajzi térnek azon kitüntetett pontja vagy pontjainak szervesen összefüggő láncolata, amely akár történelmi, akár földtörténeti léptékben mért fejlődés (esetenként fejlesztés) eredménye, a civilizáció lenyomata. A hely mindig egyedi, rendelkezik mindazon jellegzetes tulajdonságokkal, amelyek a hozzá hasonlóktól megkülönböztetik (USP), az ott élők és a kívülállók a fejükben lévő sajátos képekkel (pl. imázs), színes történetekkel (pl. narratíva), különböző előjelű érzelmekkel (pl. attitűd) rendelkeznek vele kapcsolatban. A hely alkalmas arra, hogy belőle értékesíthető piaci termék váljon, amely a szabadidős és a hivatásturizmusban egyaránt jól hasznosítható (Gonda 2016, Vizi–Strack 2020). Tekintettel arra, hogy az emberiség természeti erők által formált környezete ritkán kínálja önmaga érintetlen mivoltát (a legmagasabb fokú természetvédelmi területek kivételével), így a hely legtöbb esetben a kultúrtájba illeszkedő földrajzi objektum. Egy-egy turisztikai célterületen tehát a természeti és a társadalmi környezet hellyé/helyekké formálódó szimbiózisa alkotja a térspecifikus termék központi elemét, amelynek fogyasztása a fenntarthatóság elvének érvényesülését szolgáló konvenciók és szabályok övezte rítusokat követve zajlik.