Csizmadia Tibor

Innováció versus minőségmenedzsment - avagy az oximoron feloldása


Az innováció fejlődése a publikációk alapján

Az innováció témában publikált folyóiratcikkek időbeli alakulását mutatja be a 4.1. ábra. (Az innováció témájú folyóiratcikkekkel kapcsolatban az adatgyűjtés menetét és a felépített adatbázis-struktúrát a 3.1.1. fejezet mutatja be.) Az ábrán exponenciális növekedést láthatunk: 2000-ig enyhe, 2013-ig jelentősebb emelkedés, 2014-től pedig masszív növekedés figyelhető meg. Az összes publikáció száma 2010-ben átlépte az ezret (1032), 2020-ban pedig már több mint 4000 (4072) folyóiratcikket publikáltak innováció témában a WoS adatbázis szerint. Kiemelendő a 2013 utáni időszak, ahol a publikációk növekedése éves szinten mindig meghaladta a 200-at, de volt olyan év (2014), ahol az 500-at is felülmúlta. Mindezek alapján a folyóiratcikkekkel kapcsolatban megállapítható, hogy az eltelt 45 évben több mint harmincszorosára nőtt a számuk a 70-es évek átlagához viszonyítva, ami a terület iránti érdeklődés markáns erősödését mutatja.

Innováció versus minőségmenedzsment - avagy az oximoron feloldása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 879 9

A szakkönyv az innováció és a minőségmenedzsment kapcsolatának azt a vetületét mutatja be, ami a szervezeti szintű innováció minőségmenedzsment-megoldásokkal történő támogatását jelenti. A folyamatszemlélet logikáját követve a szervezeti innovációmenedzsment-rendszer alapelvei felépíthetők, az innovációmenedzsment-rendszer létrehozható, illetve az innovációs folyamat szabványos megoldásokkal kialakítható. A teljes innovációs folyamatot lefedi a könyv, ismertetve a folyamat egyes szakaszainak szabványosítását, külön kiemelve és az innovációs folyamathoz integrálva az ISO 56000 szabványcsalád elemeit. Alkalmazási területét tekintve bármilyen típusú innovációnál, illetve diszciplínától és iparágtól függetlenül használható. A könyv az oktatási, képzési és a témakör iránt érdeklődő gyakorló szakemberek számára pedig alkalmazást támogató céllal készült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csizmadia-innovacio-versus-minosegmenedzsment-avagy-az-oximoron-feloldasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave