Cserháti Gabriella

Projektmenedzsment a K+F+I térben


A projekt értelmezése

A projekt mint kifejezés a latin projectum, proicere szóból származik, amely tartalmilag valaminek az előrevetítését, átgondolását, tervezését jelenti. Ez a megközelítés jól tükrözi a legelső projektek – mint a piramisok építése vagy a Római Birodalomban az úthálózat és vízvezeték létrehozása – lényegi kihívását, a munkafolyamat tevékenységeinek meghatározását, megtervezését és megvalósítását. Az 1950-es években már nem csupán új létesítmények létrehozása, hanem az űrkutatás terén, valamint katonai-védelmi fejlesztések során is megjelent a projektvezetés (Görög, 2003), ahogy erre az előző fejezetben már utaltam. Az itt kidolgozott eljárások beépültek a tervezési és menedzsmentgyakorlatba, és egyre népszerűbbé váltak a gazdálkodó szervezetek körében is. Az 1980-as évektől elindult és ma is jellemző fejlemények igazi áttörést jelentettek a projektmenedzsment történetében. A gazdasági, technológiai és társadalmi környezetben bekövetkező változások a szervezeteket is előrelépésre, fejlődésre kényszerítették. A változtatási irányokat a szervezeti stratégiákban határozták meg, amelyeknek operatív eszközei, a stratégia megvalósításának színterei a projektek voltak. Cleland (1994; 34.) megfogalmazásában: „A projektvezetés képezi az egyik legfontosabb eszközét annak, ahogyan egy szervezet az egyik állapotáról egy másik állapotára változik át. Ezért nevezhetnénk azt változáskezelésnek is.” Görög (2003; 20.) szavait idézve a szervezeti stratégia, az abban foglalt hosszú távú elképzelések, fejlesztések megvalósításának „leghatékonyabb eszközei a projektek és a projektvezetés”.

Projektmenedzsment a K+F+I térben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 888 1

Az innovatív ötletek, kezdeményezések sikeressége azon múlik, miként tudjuk realizálni az elképzelést, megvalósítani azt, amit megálmodtunk. A kötet ebben nyújt hathatós támogatást a gyakorlati szakemberek, egyetemi hallgatók és minden érdeklődő számára.

A könyv a projektmenedzsment legfontosabb témaköreinek és eszköztárának ismertetésén túl bemutatja az egyes témakörök innovációs és kutatás-fejlesztési projektek szempontjából fontos vonatkozásait, sajátosságait; valamint rávilágít a megfelelő projektmenedzsment-eszközök kiválasztását segítő szempontokra a tágabb kontextus jellemzőit figyelembe véve. Az egyes témakörök kapcsán vállalati szakemberek közreműködésével összeállított esetpéldák szolgálják a projektmenedzsment-eszközök innovációs kontextusban történő alkalmazási készségének fejlesztését. Ezzel együtt az ismeretek elsajátításán és az alkalmazási készség fejlesztésén túl olyan szemléletmód is kialakul az olvasóban, amely elősegíti a projektvezetési eszköztár hatékony alkalmazását K+F+I projektek terén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/cserhati-projektmenedzsment-a-kfi-terben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave