Az, hogy tulajdonképpen miért változik a nyelv, minden nyelvtörténész számára a legizgalmasabb kérdések egyike, és az idők során számtalan válaszkísérlet született rá. Vannak közöttük (mai szemmel) egészen extrém feltételezések is, ilyen például az, hogy egy nagyon jelentős germán hangváltozás arra vezethető vissza, hogy a germán törzsek tagjainak több fülzsír termelődött a fülében, és emiatt rosszabb volt a hallásuk. Ennél kevésbé egzotikus, és talán egyes olvasók számára is ismerős motívum az, amikor a változást bizonyos negatív személyiségjegyekkel (beszélői lustaság, hányavetiség) magyarázzák, hiszen a fiatalabb generáció beszéde sokszor tűnik az idősebbek számára hevenyészettnek, hangjaik kevésbé megformáltnak. A lustaság mint tényező nyelvtörténeti magyarázatban is feltűnt: volt például olyan feltételezés, hogy a civilizált társadalmakban a beszélők puhányabbá válnak, és ezért nyelvükből eltűnnek azok a hangok, amelyek a beszélőszervek erőteljes mozgatásával állíthatók csak elő. Ezek a korai magyarázatkísérletek azonban ma már csak tudománytörténeti szempontból érdekesek.

Szintén jelentősebb hatás kell ahhoz, hogy új hangok jelenjenek meg egy nyelvben egy másik nyelv hatására: ez akkor következik be, amikor egy nyelv nem úgy vesz át szavakat egy másikból, hogy azok hangalakját a saját szabályaihoz igazgatja, hanem beépíti magába az átadó nyelvből a számára korábban idegen hangkapcsolódási szabályt vagy akár hangot is. Eleinte például a magyar egy magánhangzó betoldásával eltüntette a szókezdő helyzetből a mássalhangzó-torlódásokat, de egy idő után már nem; az előbbire példa a barát (< szláv brat) és az asztal (< szláv stolъ), az utóbbira a brácsa (vagy az ugyanehhez a brat tőhöz kapcsolható bratyi, bratyizik) és a sztahanovista. A c hangot pedig az ómagyar korai szakaszában átvett jövevényszavakban még lecserélték a beszélők: szókezdő helyzetben cs-vel, szó végi helyzetben t-vel helyettesítették (így lett a szláv eredetű nemec népnévből a magyarban német, illetve a német Zapf szóból a magyarban csap). Mikor azonban már nagyobb tömegben érkeztek c hangot tartalmazó szavak, a hanghelyettesítés elmaradt, és a c a magyar hangkészlet teljes jogú tagjává vált.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy bár az egyszerűség kedvéért sokszor nyelvek közötti hatásról beszélünk, ezek – természetesen – mindig a beszélőkön keresztül valósulnak meg: a kétnyelvű beszélők azok, akik az egyik nyelv tulajdonságait átvihetik a másik nyelvre, az új szabályok, jelenségek az ő közvetítésükkel terjedhetnek el. Ennek két nagy típusa van. Az egyik az, amikor megmarad mindkét nyelv, és az átvevő nyelvbe új elemek, illetve minták kerülnek az átadó nyelvből. A másik az, amikor az egyik nyelv eltűnik: beszélőik áttérnek egy másik nyelv használatára, de ebbe az új nyelvbe átvisznek magukkal valamennyit az általuk régebben használt nyelv tulajdonságaiból. Például a lív egy már kihalt finnugor, azon belül balti finn nyelv: az egykori lívek nyelvet váltottak, méghozzá a lett nyelvre (a kicsit szomorkás mondás szerint: a vótok már csak vótak, a lívek lettek lettek). A lett nyelvben voltak grammatikai nemek, a lívben viszont, mint az uráli nyelvekben általában, nem – ennek következménye, hogy a lettnek abból a nyelvjárásából, amelyet az eredetileg lív nyelvűek, illetve az ő leszármazottaik beszélnek, szintén eltűntek a grammatikai nemek (lásd még a kötet Hogyan hasonlítunk? című bevezető fejezetét is).

A más nyelvből érkező hatás az egyik olyan típusú nyelvtörténeti magyarázat, amely az ún. külső tényezőkre alapoz, ennek esetében egy új változat megjelenése és elterjedése nyelven kívüli okra vezethető vissza. Ilyen tényező például még az, hogy a beszélők a nyelvhasználatukkal is szeretnek kiemelkedni vagy éppen átlagosak maradni: ha egy forma (akár véletlenszerű okoknak köszönhetően) valamiért divatos lesz egy közösségben, akkor sokan elkezdik használni, ha viszont (szintén akár véletlenszerű okoknak köszönhetően) elkezd negatív reakciókat kiváltani, akkor a beszélők igyekeznek elkerülni a használatát. A divatra mint tényezőre jó példa a keresztnévadás – félreértés ne essék, ennek az égadta világon semmi köze a nyelvi változási folyamatokhoz, csak a divat erejét szeretnénk vele érzékeltetni. Amikor 2009-ben egy magyar médiasztár a Benett keresztnevet választotta a fiának, az még igen ritka volt, abban az évben mindössze 42 kisfiú kapta ezt első keresztnévként. A sztárapuka hatására viszont a név gyakorisága látványosan megugrott, 2019-ben például 778 újszülött fiú kapta ezt a nevet, és ezzel az adott év 14. legnépszerűbb keresztneve lett.

A változásokat kiváltó belső tényezők az emberi beszédszervek, a beszédprodukció és az észlelés, illetve értelmezés tulajdonságaiból fakadnak. Vannak például tipikus, sok nyelvben megfigyelt hangváltozási folyamatok, amelyek egyértelműen a beszédképzés sajátosságaira vezethetők vissza. Ilyen (sok egyéb mellett) a zöngétlen mássalhangzók két magánhangzó közötti zöngésedése. Amikor magánhangzókat ejtünk, a hangszalagok rezegnek, amikor viszont zöngétlen mássalhangzókat, akkor nem. Folyamatos beszédben azonban az egymás után következő hangok hatnak egymásra (ebből lesznek a különféle hasonulások), így annak a zöngétlen mássalhangzónak a képzése során, amely egy magánhangzó után következik, egy darabig még rezeghet a hangszalag, és ez a jelenség kiindulópontja lehet a mássalhangzó zöngésedésének. A hangváltozások egy sor egyéb jellegű változást is kiválthatnak, például a tipikusan a szavak végén történő hangváltozási folyamatoknak komoly hatásuk lehet egy nyelv alaktanára, hiszen a hangváltozások akár esetragokat vagy igeragokat is eltüntethetnek.

A különféle nyelvi változási folyamatok bemutatását így a hangváltozások bemutatásával kezdjük. A jelen fejezet lezárásaként azonban fontos még a nyelvtörténeti magyarázatok két alapvető jellemzőjét kiemelni. Amikor rámutatunk egy változás feltételezhető okára, nagyon fontos észben tartani, hogy ez az ok mindig csak lehetséges oka a változásnak, de az ok és az okozat között sohasem szükségszerű a kapcsolat, s ugyanez fordítva is igaz: még ha bizonyos tényezők fennállnak is, nem feltétlenül váltanak ki változást. Ha meleg és hideg vizet összekeverünk, a folyadék hőmérséklete mindenképpen, törvényszerűen kiegyenlítődik, míg ha két nyelv (pontosabban: a nyelvek beszélőinek közössége) érintkezik, ennek számtalan, sok-sok komplex tényezőtől függő lehetséges kimenete van. Adott mennyiségű radioaktív anyag bomlási sebessége törvényszerű, ezzel szemben az, hogy hangok elkezdenek változni, csak megfigyelhető, de nem megjósolható.

A másik fontos sajátosság, hogy a változásoknak általában több, a folyamatot egyaránt befolyásoló oka lehet. Ha feltesszük a kérdést, hogy miért süllyedt el a Titanic, nagyon sokféle választ lehet adni: mert túl gyorsan ment; mert figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést a közelükben lévő jéghegyről; mert a hajótest minőségével problémák voltak; mert rossz irányba kormányozták a vészhelyzetben; mert kedvezőtlenek voltak az időjárási körülmények is; sőt, még egy át nem adott kulcs is problémát okozott, mert emiatt az őrszemek nem fértek hozzá a látcsövekhez. Mindegyik válasz helyes abban az értelemben, hogy mindegyik szerepet játszott a katasztrófában. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy például nem lehetett oka az elsüllyedésnek az, hogy egyszer majd a tragikus esemény hollywoodi sikerfilmek alapanyagául szolgálhasson. Ehhez hasonlóan a nyelvi változásoknak is sok, különféle természetű, egymással is kölcsönhatásban álló okai lehetnek – ezért is olyan izgalmas a nyelvtörténet tanulmányozása.