4.3. Milyen hangváltozások vannak?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hangváltozásokat különbözőképp csoportosíthatjuk, és majdnem minden kritérium szerint számos különböző típusuk van. Itt nem fogjuk tudni az összeset felsorolni, csak a leggyakoribb fajtákat említjük – azok közül is csak olyanokat, amelyek a magyar hangtörténetben vagy a rokon nyelvek történetében előfordulnak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyik fontos csoportosítási szempont az, hogy környezetfüggő-e a hangváltozás, vagy a fonológiai környezettől függetlenül megy-e végbe, más szóval: feltételes-e, vagy feltétlen. Mint már tudvalevő, a magyar nyelv történetében a *k > χ > h (*kala > hal) változás csak mély hangrendű magánhangzó előtt történt meg, ez tehát feltételes változás. A fentebb említett denazalizációs változások is feltételes változások, hiszen pl. az uráli/finnugor n a magyarban *n-ként maradt meg, de az *nt kapcsolatban, mint említettük, máshogy fejlődött, hiszen e kapcsolat folytatásaként d-t találunk a magyarban. (A feltételesség kérdéséről a következő alfejezetben is szó lesz.)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy másik csoportosítási szempont az, hogy mi a hangváltozás hatása a fonémarendszerre. Eszerint megkülönböztethetünk hasadást és egybeesést. A hasadás során egy régebbi fonéma két külön fonémában folytatódik. A fentebbi példák közül ilyen a k > h változás: a régi k folytatása a magyarban lehet k is (kéz, kő), h is (hal, három). Egybeeséskor ezzel szemben eltűnik a hangrendszerből egy oppozíció, azaz csökken a fonémaszám, mint az uráli/finnugor *s és *š ugor folytatásának esetében történt. Ugyanígy az egybeesésre példa a magyar nyelvben az ly és a j közti különbség megszűnése (lásd 3.1. alfejezet): a régi jésített l hang (ezt jelölte valaha az ly írásban) már teljesen egybeesett a j hanggal.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hangváltozások csoportosíthatók a változási folyamat természete avagy kimenete szerint is. Eszerint az egyik leggyakoribb hangváltozástípus a gyengülés, ami tulajdonképpen többfajta mássalhangzó-változás összefoglaló neve. Ahogyan fentebb mondtuk, a hangváltozás oka alapvetően az erőkifejtés csökkentésére való törekvés, és a gyengülésben épp erről van szó: a hangképzés elmozdulásáról a minél kevesebb akadály (és következésképp: a minél kisebb izommunka és zörej, illetve a minél nyitottabb artikulációs rendszer és minél nagyobb zengés) irányába. A zárhangok réshangúsodása (p > f, k > h) vagy a réshang eltűnése (s, š > θ > ø) éppúgy gyengülés, mint az, ha magánhangzók közötti pozícióban egy zárhangból ún. félmagánhangzó (pl. w) lesz, vagy ha egy hosszú mássalhangzó megrövidül, ahogy a magyarban történt az uráli és finnugor szavak szó belseji ikerzárhangjaival, például *säppä > epe (lásd erről a következő alfejezetet is).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Talán a legismertebb hangváltozás az asszimiláció (hasonulás). Jó példa erre a magyar -unk, -ünk birtokos személyrag története: tudjuk, hogy itt régebben m volt n helyett, hiszen olyan ómagyar alakok maradtak fenn, mint a Halotti beszédben szereplő isemüküt ’ősünket’. Amikor azonban közvetlenül a k elé került az m hang, hasonulás történt: az isemüküt alakban a többes szám első személyű birtokos személyrag -mük alakú, de a szinkópa (lásd alább) következtében kiesett belőle a magánhangzó, így állt elő az isemküt alak. Ebben pedig immár szomszédos az m és a k, így az m hasonult, és előállt az -nk-ként írt, de -ηk-ként ejtett alak: isenküt ~ ősünket. (Az η olyan orrhang, amit k és g előtt ejtünk, ugyanez van a feljebb idézett munka szóban is; a magyar ábécében nincs külön betűjele. Az ősünket, azaz a mai köznyelvi alakváltozat pedig egy olyan változás eredménye, melynek során a korábban ajakréses magánhangzók ajakkerekítésessé váltak.) A hasonulás ellenkezője az elhasonulás vagy disszimiláció: ezt látjuk például a magyar nevet igében, amely még a legrégebbi írásos emlékekben m- kezdetű volt, de m–v > n–v elhasonulás történt, hogy ne kelljen egymás után két mássalhangzó képzésében az ajkaknak részt venniük.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyakori hangváltozás a szó végi magánhangzó kivetése (apokópa), például *kala > hal; erről bővebben szól lentebb a szó végi változásokat tárgyaló alfejezet. Hasonló hangváltozás az imént látott szinkópa, azaz a szó belseji magánhangzó kivetése, ami többek közt a finnségi lív nyelvben is ismert jelenség, pl. a lív pi’mdõ ’sötét’ egy korábbi *pimedä alakra vezethető vissza, de a második szótagbeli magánhangzó eltűnt. A magyarban bőségesen találunk további példákat a szinkópára: a nyelv egész története során megfigyelhető jelenség, hogy azokban a szavakban, amelyek legalább három szótagból állnak, és bennük két vagy több nyílt (azaz magánhangzóra végződő) szótag áll egymás mellett, a második/harmadik nyílt szótagból kieshet a magánhangzó (azaz a változás következtében eggyel kevesebb szótagból áll a szó). A történetiségben így jött létre az ország szóalak az uruszág-ból, vagy ezért váltakozik a mai magyarban is az azután szóalak az aztán-nal. (A magyar nyelvtörténeti szakirodalomban szokás ezt a jelenséget Horger-törvény néven is emlegetni, mert ugyanaz a Horger Antal írta le, akit József Attila a Születésnapomra című versében megörökített, nem túl kedvező kontextusban.) A jövevényszavakban is találunk szó belseji magánhangzó-kivetést (pl. magyar málna ← délszláv vagy nyugati szláv malina; magyar kámzsa ← latin camisa).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az utóbbi két hangváltozás révén valami eltűnik a szóból, de vannak ellenkező fejlemények is, ilyen például az epentézis, ami azt jelenti, hogy a szó elejére vagy belsejébe kerül egy (vagy több) „felesleges” hang (a szó eleji epentézist protézisnak is hívjuk). Az uráli nyelvcsaládon belül erre jó példát szolgáltatnak egyes szamojéd nyelvek, amelyekben minden magánhangzó kezdetű szó elejére egy nazális hang fejlődött: ez történt például tundrai nyenyec ŋilna ’alatt’ szóval is, amely a magyar alatt, alá stb. rokona, és az uráli alapnyelvi *ala- szótőből fejlődött. A magyar nyelv történetéből is ismerünk hasonló fejleményeket, hiszen a régebbi jövevényszavakban a szókezdő mássalhangzókapcsolatok elé került egy magánhangzó, mert a szó eleji mássalhangzó-torlódást nem tűrte a nyelv: pl. iskola ← latin scola. Egy másik típusú epentézisre példa a már említett (lásd 3.3. alfejezet) barát szó, amely kölcsönzés az ősszláv bratъ alakból; a magyarban itt a hanggal bontották meg a szókezdő mássalhangzó-kapcsolatot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezeken kívül még sok példát lehetne sorolni a különböző hangváltozásokra, de remélhetőleg ennyiből is látható, hogy milyen sokszínű a hangváltozások világa.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave