6.5. Testrésznevek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mint láthattuk, a testrésznevek jellemzően az alapszókészlet részét alkotják. Ez természetesen a legáltalánosabb, leggyakoribb használatú testrésznevekre érvényes, hisz azok a testrészek, melyek a beszélő számára nem annyira feltűnőek, „fontosak”, nem is feltétlenül rendelkeznek névvel. (Például a nyelvek zömében van név a fej „elülső” részére, az arcra, de a fej hátsó részére már nincs elnevezés, összefüggésben azzal, hogy az ember elülső, azaz az arc felőli oldala a meghatározóbb cselekvéseink szempontjából.) A legfeltűnőbb és legfőbb testrészek azonban minden nyelvben lexikalizálódnak (azaz van rájuk szó), és többnyire azonos jelentéssel is bírnak. Ugyanakkor arról is esett már szó, hogy „alap”-nak tekinthető testrésznevek jövevényszavak is lehetnek, miképpen a magyarban török eredetű a kar, a gyomor, a boka vagy a térd. A testrésznevek átvételének, mint fentebb már láttuk, különféle okai lehetnek, és a nyelvtörténeti vizsgálódások az esetek zömében fel is tárják, hogy mely testrésznevek ősi eredetűek, és melyek későbbi kölcsönzések. A testrésznevek a nyelvekben egy összetartozó szócsoportot, ún. szómezőt alkotnak. Érdekes jelenség, hogy nem csupán egy-egy szó mutathat történeti összekapcsolódást a rokon nyelvekben, azaz nemcsak a szavak etimológiája lehet közös, hanem egy szómező strukturálódása is. Nézzük meg ezt a végtagok elnevezéseinek példáján!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyes nyelvekben (ilyen az angol például) létezik a kar és a kéz(fej), valamint a láb (a csípőtől a lábfejig) és a lábfej primer lexémával (azaz egy elemből álló szóval) kifejezett megkülönböztetése (vö. angol arm/hand ’kar/kéz(fej)’, leg/foot ’láb (a csípőtől a lábfejig)/lábfej’). Érdekes, hogy általában az utóbbi feltételezi az előbbit, azaz ha egy nyelvben a láb és a lábfej külön névvel bír, akkor meg kell lennie ennek a megkülönböztetésnek a kar/kéz(fej) vonatkozásában is. A nyelvek másik csoportjában egy-egy szó nevezi meg az egész kérdéses testrészt, tehát a felső végtagot a válltól az ujjak végéig, s hasonlóan az alsó végtagot a csípőtől a lábujjak végéig: például orosz ruka/noga ’kéz (egésze)/láb (egésze)’, finn käsi/jalka ’ua.’, manysi kāt/laɣəl ’ua.’, azaz nincs az angolhoz hasonló nyelvi „felosztás” a végtagokon. Viszont ezekben a nyelvekben is kialakulhat idővel az első csoportra jellemző tagolás, a kéz(fej) és kar – és gyakran vele szimmetrikusan a lábfej és a láb – nyelvi elkülönítése, mint ahogy a magyar nyelvben is van kar szavunk (vö. még: finn käsivarsi ’kar: kéz + szár’, manysi kāt-sor ’kar: kéz + szár.’). De azt is látjuk, hogy ebben az oppozícióban az ősi és primer lexémával szemben másodlagos, nyelvileg komplexebb elnevezések – például összetételek – állnak (lásd az előbbi finn és manysi példákat), vagy pedig átvételek valamely más nyelvből (lásd magyar kar). Az ilyen összefüggések feltárása gyakran történeti elemzést kíván.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar nyelv szinkrón szempontból, azaz a mai nyelvállapotot tekintve a felső végtag testrésznevei alapján „első ránézésre” az angollal mutat hasonlóságot (kar/kéz ~ arm/hand), azaz két primer lexéma (kar és kéz) utal a felső végtag két részére. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a kéz és hand szavak nem azonos jelentésűek: a kéz szó a kézfej mellett használható az egész felső végtag megnevezésére (vö. a fáj a kezem kifejezés nem feltétlenül a kézfejre vonatkozik, vagy a félkezű nem a kézfej hiányát jelenti, hanem a felső végtagét, és nem mondjuk, hogy valaki „kartalan”, hanem csak azt, hogy kezetlen). A történeti háttér megmagyarázza ezeket a viszonyokat, és egyértelműen a rokon nyelvekhez kapcsolja a magyar mintát: a kéz az ősibb elnevezés, megfelel etimológiailag a finn käsi, manysi kāt stb. szavaknak, korábban ez az egy lexéma nevezte meg a felső végtagot, míg át nem vettük az ótörökből a kar szót. Hasonló vonásokat tapasztalunk a láb nyelvi tagolásánál is: a láb szavunk vonatkozhat az alsó végtag egészére vagy csak a lábfejre, és a tagolást nyelvileg már kifejező lábfej későbbi összetétel. Nyelvtörténeti kutatások1 rámutattak, hogy történetileg az ősibb jelentés a végtag funkcionális részére, azaz a kézfejre/lábfejre vonatkozott, és a jelentés másodlagosan terjedt ki a végtag egészére számos nyelvben. (A testrésznevek esetében a metonimikus – azaz érintkezésen alapuló – névátvitel meglehetősen általános jelenség.) Hasonló történetiséget mutatnak azok a nyelvek is, amelyeknél létezik az arm/hand típusú tagolódás: a ’kézfej’ és ’lábfej’ jelentéssel bíró elnevezések általában az ősibbek, de ezekben a nyelvekben nem ment végbe az említett névátvitel (’kézfej’ > ’a felső végtag egésze’).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ujjak elnevezésével kapcsolatban is léteznek érdekes tendenciák: egy tanulmány szerint jellemző, hogy a kezet a kartól, a lábfejet a lábtól primer lexémával megkülönböztető nyelvek hasonlóan, primer elnevezésekkel megkülönböztetik a (kéz)ujjat a lábujjtól, míg a másik csoportban ugyanaz az elnevezés használatos a kéz és a láb ujjaira: vö. angol hand / arm – foot / leg – finger ’kézujj’ / toe ’lábujj’, de orosz ruka – noga – palec ’ujj’.2 Ez számos nyelv esetében valóban így történik, de inkább tendenciaszerű jelenség. Mint láttuk, történetileg az uráli nyelvek az oroszhoz hasonlóak a végtagok elnevezésében, és ennek megfelelően az ujjak esetében is azt látjuk, hogy a balti finn nyelvek kivételével minden rokon nyelvben a fenti tendenciának megfelelően ugyanaz a szó használatos a kéz- és lábujjakra, vagy ugyanazt a szót látják el ’láb’, s ritkábban ’kéz’ előtaggal, vö.: magyar (kéz)ujj, lábujj. Az alapnyelvre a ’kéz’ – ’láb’ –’ujj’ hármasságát feltételezhetjük. A finn az ujjnevek szerint az angollal tartozik egy típusba (sormi ’(kéz)ujj’/ varvas ’lábujj’), a végtagoknál viszont nem differenciál (käsi ’kéz’ / jalka ’láb’). A balti finn nyelvek – talán areális hatásra – külön primer elnevezést alakítottak ki ’lábujj’ jelentéssel, ez a finn varvas és balti finn megfelelései, mely szó a varpa ’vessző, gally, hajtás’ képzett származéka.3

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fentiekben tehát a szavak történeti vonatkozásait egy szómezőn – a testrésznevek csoportján – tágabb összefüggésben, a lexikai struktúra rendszerében elemeztük, kiegészítve mindezt a lexikális tipológiai kutatások eredményeivel.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

6.4. ábra. Kéz, kar, ujj… Michelangelo: Ádám teremtése
1 Wilkins, David P.: Natural Tendencies of Semantic Change and the Search for Cognates. In: Durie, Mark – Ross, Malcolm (eds): The Comparative Method Reviewed. Oxford University Press, 1996.
2 Liston, Jerry L.: The semantic structure of body-part terms in Serbo-Croatian: I. The part – whole hierarchy. Anthropological Linguistics 14/8: 323–338. 1972.
3 Suomen kielen etymologinen sanakirja. Suomalais-Ugrilainen Seura, 1955–1978.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave