A fordítás mint termék dimenziójában Biel (2017a) további két vizsgálati szempontot javasol, amely lényegében a 3.4. alfejezetben bemutatott különböző ekvivalenciadimenzióknak felel meg. Az első szempont a szűk értelemben vett ekvivalencia vizsgálata, amelyről a 3.4.1. alfejezetben volt szó. Ennek során a cél annak feltárása, hogy a fordított szöveg ekvivalens-e a forrásszöveggel (klasszikus ekvivalencia) és más nyelvi változatokkal (konkordancia), illetve érvényesül-e az ekvivalencia a fordított szöveg és a korábbi vagy magasabb rangú szövegek között (folytonosság). A második szempont pedig az igazodás (textual fit), azaz annak vizsgálata, hogy a fordított szöveg megfelelően illeszkedik-e az adott tagállam más, nem fordított szövegeinek sorába. Az első szempont vizsgálatával az uniós intézmények foglalkoznak, hiszen az ekvivalencia ezen dimenziói egyben uniós követelmények. A második vizsgálati szempont pedig a tagállamokhoz kötődik, és ma a legnépszerűbb kutatási témát jelenti az uniós szövegekkel foglalkozó kutatásokban. Ezért a továbbiakban az első szemponttal foglalkozom, a textual fit kutatások eredményeit pedig a 4. fejezetben ismertetem.

Biel (2017a) rámutat, hogy az uniós intézményekben az EU-fordítások minőségéről való gondolkodásban jelentős elmozdulás tapasztalható az utóbbi években. Míg a korábbi alapelvek a forrásnyelvi szöveghez való hűséget tekintették elsődlegesnek, addig az utóbbi időben egyre inkább a célnak való megfelelést (fit for purpose) tartják szem előtt – igazodva ezzel az ISO 17100:2015 és az EN 15038:2006 szabványokhoz is. Az EU-fordítások minőségét ma már tehát alapvetően az határozza meg – legalábbis az alapelvek, iránymutatások szintjén –, hogy mennyire képes a fordított szöveg megfelelni az olvasó elvárásainak. A minőség tehát uniós kontextusban is egy dinamikusan változó fogalommá vált, amely már nem egy abszolút kategória, hanem az adott céltól függően relatív, és több szinten is értelmezhető.

További fontos fejlemény, hogy a minőség relatív értelmezésének megfelelően a követelményeket ma már az egyes szövegtípusokra és műfajokra vonatkoztatva határozzák meg. A 4.3. alfejezetben láthattuk, hogy az uniós intézmények különböző szövegműfajokat azonosítottak be a fordítások priorizálása érdekében – és ezekhez a kategóriákhoz kezdtek el minőségi követelményeket is kapcsolni. Ez azt jelenti, hogy a minőségi követelmények az egyes műfajok tekintetében eltérhetnek. Ezt Biel műfajalapú megközelítésnek nevezi, de megjegyzi, hogy ezt a megnevezést az Európai Bizottság nem alkalmazza. A minőség műfajalapú megközelítése azért is fontos fejlemény, mert Šarčević (1997, idézi Balogh 2020) szerint nem volt egységes gyakorlat az egyes jogi műfajok fordítására, és az egyes műfajokra vonatkozó formai és stilisztikai követelmények intézményenként eltértek. Bár az intézményi sajátosságok elkerülhetetlenek, hiszen – ahogyan Balogh (2020) is megjegyzi – minden intézménynek a saját működése és eljárási rendje képeződik le az általa használt dokumentumokban, a műfajalapú minőségi követelmények terén láthatóan jelentős előrelépés történt. És ez igaz akkor is, ha explicite nem nevesíti egy uniós dokumentum sem a műfajalapú minőség fogalmát.

Strandvik (2015) részletesen leírja, hogy az Európai Bizottságban milyen folyamatok és gondolkodás előzte meg az egységes minőségbiztosítási rendszer kialakítását. Az évek során egyre határozottabban fogalmazódott meg a Fordítási Főigazgatóságban az, hogy az egységes intézményi nyelv előfeltétele – a fordításban, az értékelésben és a lektorálásban egyaránt – annak meghatározása, mit is ért az intézmény minőségen.

E felismerés eredményeként született meg a Quality management framework című dokumentum 2014-ben – majd erre építve 2015-ben a Translation Quality Guidelines, amelyben rögzítették a minőség fitness-for-purpose alapú meghatározását (European Commission 2015). A dokumentum külön felhívja a figyelmet arra, hogy az adott célnak való megfelelés és a műfajok szerinti minőségi követelmények nem azonosak az „elég jó” fordítással, amelyet a szoftveripar és a gépi fordítás is alkalmaz.

A célnak való megfelelés mint alapelv nemcsak az Európai Bizottságban, hanem valamennyi uniós intézményben megfogalmazódott. Hanzl és Beaven (2017) rámutatnak, hogy az Európai Unió Tanácsában is az adott célnak való megfelelés és a műfaj határozza meg az adott hiba javításának mikéntjét. A szövegek lektorálása során is ez a gyakorlat érvényesül. A kiemelt politikai dokumentumok, szerződések esetében a lektorálás alapos, egynyelvű és kétnyelvű lektorálást is magában foglal, míg más dokumentumoknál ez csak egynyelvű vagy akár opcionális is lehet. A legérzékenyebb műfajt az Európai Tanács következtetései jelentik, hiszen megjelenésük után e szövegeket a politikusok, újságírók és a közvélemény is azonnal értékelik. E dokumentumok azért is különlegesek, mert a többi szövegműfajjal ellentétben a fordításukért csak a Tanács Fordítószolgálata felel, és a fordítási folyamatban nem szerepel olyan sok szereplő (más intézmények fordítói, jogász-nyelvészek, tagállami szakértők), mint például a jogi aktusok esetében.

Nem véletlen, hogy e szövegek fordításakor különös gondossággal járnak el – főleg egy komoly diplomáciai bakit okozó fordítási hibát követően. Az euróövezet egyik csúcstalálkozója után megjelent következtetések francia nyelvű verziójából ugyanis kimaradt egy szó, amely a francia elnök és a német kancellár között okozott feszültséget (Rousselin 2012, idézi Hanzl és Beaven 2017). A fő kérdés az volt, hogy az euróövezet 500 milliárd euró értékű mentőcsomagja, az Európai Stabilitási Mechanizmus, mikor nyújthat közvetlen pénzügyi támogatást a rászoruló bankoknak. Az angol eredeti szövegben szerepelt az effective szó, a francia nyelvű verzióból azonban ennek a fordítása kimaradt.1 A francia szöveg alapján így arra lehetett következtetni, hogy a támogatást már 2013. január 1-től megadnák, ekkorra állt ugyanis fel az egységes felügyeleti rendszer. A rendszer ténylegesen azonban csak 2014. november 4-től kezdett működni – erre utalt az angol effective szó.2 Ez a példa jól alátámasztja Šarčević (1997: 73) azon állítását, amely szerint a minőség alapvető kritériuma uniós kontextusban az egységes értelmezés és alkalmazás. A legsúlyosabb hiba ezért az, amely különböző, nem szándékolt jogokat és kötelezettségeket eredményez – mint a számszerű tévedések, elírások, kihagyások.

A fordításra vonatkozó minőségi követelmények nem vonatkoztathatóak el a forrásnyelvi szöveg minőségi követelményeitől. Az EU-intézmények az 1980-es évektől kezdve kezdtek figyelmet fordítani a szövegezés kérdésére, és tettek lépéseket a szövegezés egységesítése és a minőség növelése érdekében. E kezdeményezések három szálon indultak el. Az első szál a jogalkotáshoz, a jogalkotás minőségének növeléséhez kapcsolódott, a második általában az uniós kiadványok szerkesztéséhez, a harmadik pedig az ún. plain English mozgalomhoz. Míg az első kezdeményezés elsősorban a jogi aktusokat érintette, a másik kettő más szövegműfajokra is kiterjedt.

A következőkben áttekintem, milyen lépések vezettek az intézményi és intézményközi uniós útmutatók elkészítéséig. A bemutatást a fenti kezdeményezéseknek megfelelően a jogszabályok szövegezésére vonatkozó alapelvekkel kezdem, és ezt követően térek rá a többi szövegműfajra, az általánosabb szövegezési elvekre. A bemutatás során elsősorban azokra az intézményközi megállapodásokra és útmutatókra helyezem a hangsúlyt, amelyek a nyelvi megfogalmazásra, a nyelvi minőségre vagy a fordításra vonatkozóan tartalmaznak iránymutatásokat. Nem foglalkozom tehát azokkal az útmutatókkal és megállapodásokkal, amelyek a jogalkotás egészére irányulnak. Az alábbi táblázat e feltáró munka eredményét tükrözi, és áttekintést nyújt mindazon útmutatókról, amelyekről a következő két alfejezetben szó lesz. Az eltérő színek az összetartozó kiadványokat jelölik.