Az ezredfordulóra megerősödtek a szakmai szakszervezetek, és fokozatosan kiépültek ezek országos szervezetei is.1 A szakszervezetek 1901-es II. Kongresszusa az országos szakmai szövetségek létrehozását szorgalmazta, azzal kiegészítve, hogy a rokonszakmák egyesüljenek, ezzel egy koncentráltabb és egyszerűbb struktúra jöjjön létre. A vasasok, az építők és a famunkások szakszervezete rendelkezett a legnagyobb létszámmal. A legmagasabb szervezettségi arány a nyomdaiparban volt, erősen szervezettek voltak a cipészek, a szabók, a pékek, a húsipariak, a kereskedősegédek és a magántisztviselők. 1903-ban jött létre a vasasok szövetsége és az első országos bányászértekezlet. 1904-ben került sor az első országos vasutassztrájkra. 1904-ben a Szaktanácsnak 325 sztrájkot jelentettek (31472 munkás részvételével), ezek háromnegyede a munkások teljes vagy részleges győzelmével fejeződött be. Annak ellenére, hogy a belügy- és kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki a sztrájkok letörésére: a sztrájkban való részvételt igazolatlan munkaszüneteltetésnek minősítették, amelynek következménye azonnali elbocsátás, a nyugbérhez való jog elvesztése (Lux 1993a). A Szakszervezeti Értesítő havi rendszerességgel beszámolt a tárgyalásokról, a sztrájkokról és munkáskizárásokról, az iparfelügyeletekről és a békéltető bizottságok munkájáról.