László Gyula, Sipos Norbert

Társadalmi párbeszéd, avagy a munkaügyi kapcsolatok makroszintje

Funkciók és szereplők, európai modellek és a hazai munkaügyi kapcsolatok makroszintje


Szakszervezetek kettős funkcióval, 1968–87

Az 1964-ben elhatározott, majd többéves előkészület után 1968. január 1-én bevezetett ún. Új Gazdasági Mechanizmus (ÚGM) alapvetően megváltoztatta a gazdaságirányítás rendszerét. Az addigi direkt tervutasításos modellt (amelyben a vállalatoknak kötelezően előírt tervmutatókat kellett teljesíteniük) egy indirekt, szabályozókon alapuló tervgazdasági rendszer váltotta fel. Ebben a vállalatok már nem kapnak kötelező tervfeladatot, önálló vállalati terv alapján dolgoznak, a korábbiaknál jóval szélesebb (bár nem teljes körű) döntési szabadsággal. A vállalati terv és a népgazdasági terv között pedig gazdasági szabályzók (ár, jövedelem, bér, beruházás, fejlesztés, forrásallokáció stb.) teremtenek kapcsolatot: ezek hivatottak a központi terv irányába terelni a vállalatok magatartását. Azt segítette a második Munka törvénykönyve (1967. évi II. tv., sok módosítással 1992-ig maradt hatályban), amely két fő célt tűzött maga elé: „egyrészt az önállóbb vállalati gazdálkodás háttérfeltételeinek kimunkálását, másrészt a munkavállalók jogainak kiszélesítését, hatékonyabb védelmét. Mindkét célkitűzés csak részlegesen valósulhatott meg” (Kun 2020c, 56).

Társadalmi párbeszéd, avagy a munkaügyi kapcsolatok makroszintje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 905 5

A munkaadók és munkavállalók eltérő érdekei között meglévő természetes konfliktus feloldása a munkaadó erő- és információs pozíciójából adódóan egyenlőtlen helyzetet eredményez. A felosztásos rendszer sajátosságaiból adódik az igény a munkavállalók szervezettebb érdekképviseletére. Meggyőződésünk, hogy az érdek-konfliktusok feloldásának ha nem is a legkönnyebb, de legjobb megoldása a munkaadók és a szakszervezetek, illetve a kormány közötti partnerség, együttműködés. Ezt járjuk körül a társadalmi párbeszéd elvein, szereplőin és különböző kapcsolati módjain keresztül, bemutatva az európai modelleket és egy rövid hazai történetet is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-sipos-tarsadalmi-parbeszed-avagy-a-munkaugyi-kapcsolatok-makro-szintje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave