Veresné Somosi Mariann, Sikos T. Tamás (szerk.)

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben


Megújuló részarányok

Még egy dolgot érdemes figyelembe venni az elemzések során, ez pedig a megújulók részaránya a végső energiafelhasználásban. Ahogyan a 28. ábra is mutatja, ez az arány nem egységes tendenciával változik. A legmagasabb hányadot 2013-ban sikerült elérni, 17,2%-ot, mely 2018-ra 13,5%-ra esett vissza. Ahogyan a korábbi ábrák mutatták, erőteljes energiaigény jelentkezett a közúti közlekedés és az ipar oldaláról, mely egyértelműen meghaladta azoknak az intézkedéseknek a hatását, melyek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését voltak hivatottak megoldani.

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 931 4

A könyv a fenntarthatóság fogalmi megközelítéseinek sokszínűségét kívánja bemutatni, érzékeltetve a fogalom fejlődése során megjelenő különböző fókuszpontokat és kitérve a gazdasági, környezeti és társadalmi aspektusok vizsgálatára, melyek a gazdasági fejlődés kulcselemei és a társadalmi folyamatok meghatározó jelentőségű tényezői. A globális éghajlatváltozás mérséklése és a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentése az egyik legnagyobb kihívássá vált napjainkra. A jövőben a megújuló energiagazdálkodás mellett az emberiség számára kulcskérdés lesz az élelmiszerellátás, valamint az ennek alapot biztosító talaj-, víz- és agrárgazdálkodás, és az innovatív nyersanyagfeldolgozási technológiák, a fenntartható fosszilis és megújuló energia körforgásos gazdaságba történő integrálása. Erre utalnak az ENSZ 2030-as fenntartható keretrendszerének céljai, amelyekben a városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele jelenik meg, azzal a szándékkal, hogy helyes várostervezéssel és -menedzsmenttel a világ városi terei befogadóvá, biztonságossá és fenntarthatóvá, valamint az innováció és a vállalkozások dinamikus csomópontjaivá váljanak. Mindezek mellett napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalmi fenntarthatóság és a társadalmi innováció kapcsolatrendszere. A jövő nagy kérdése tehát, hogy a fenntarthatóság elvárásának mennyiben tudunk majd megfelelni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sikos-veresne-a-fenntarthatosag-holisztikus-megkozelitesben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave