Máté-Tóth András, Povedák Kinga (szerk.)

Hegemóniák szorításában

Vallás Kelet-Közép-Európában


Az orientalizmus visszatérése

Az Európai Unió keleti bővítésének mind az elmélete, mind a gyakorlata „a keletiesítés eszközeként” (Böröcz 2001, 6) működik. Ez a következő tényekből látszik világosan. A legutóbb az EU-ba felvett állam Románia és Bulgária volt; a két utolsó, akivel felvételi tárgyalások folynak, Horvátország és Makedónia; a teljes tagság iránti igényét immár több mint húsz éve bejelentő Törökországgal kapcsolatban a tárgyalásokat újfent jegelték, mert azokat jelenleg Franciaország teljesen elutasítja, Németország pedig részben. Úgy tűnik tehát, hogy az új országok szinte pontosan azzal fordított sorrendben kerülnek be az EU-ba, amennyire szoros a kapcsolatuk – vagy amekkora az átfedésük – azzal az oszmán örökséggel, amely a politikailag és kulturálisan elvárt európaiság ellentéteként konstruáltatott meg (8. ábra).

Hegemóniák szorításában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 946 8

Kelet-Közép-Európa kulturális régiója újra a társadalomtudományos érdeklődés fókuszába került. A régió értelmezésének problematikája nem tekinthető lezártnak. A HUN-REN-SZTE "Convivence" Vallási Pluralizmus Kutatócsoport a megközelítések sokféleségéhez kíván e kötettel hozzájárulni három szempont együttes figyelembevételével. Az egyik maga a régió, melyet Európa egyik koherens szubrégiójának tekintünk, amelyre elsősorban a hegemóniák közötti határlét, a köztesség jellemző. Részben erre is visszavezethető módon a régió társadalmainak önértelmezésében jelentős szerepet játszik a sebzett kollektív identitás, ezzel összefüggésben a traumacentrikus emlékezet és emlékezés. Végül a nemzeti-etnikai dimenzióval szoros összefüggést mutató vallási vonatkozás képezi régióértelmezésünk harmadik pillérét. A kötetben magyar és külföldi szerzők tanulmányai olvashatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mate-toth-povedak-hegemoniak-szoritasaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave