Máté-Tóth András, Povedák Kinga (szerk.)

Hegemóniák szorításában

Vallás Kelet-Közép-Európában


A nagyobb, tágasabb keretek illúziója

A tágasabb terek iránti illúziót is táplalta a bekerítettség szubjektív észlelése és a territoriális kereteken való ideológiailag motivált túlnyúlás. Az állandóan változó térbeliség és a „ressentiment” (kb. a. m.: ’neheztelés, bosszúvágy, tehetetlen bosszúszomj’) által meghatározott közép-kelet-európai politikai nemzettörténet olyan vágyakat szított fel, melyek célja a külső állami és nemzeti határok kitágítása volt. Így aztán a két világháború közötti időben a közép-kelet-európai államok külpolitikája nem elvek vagy különféle érdekek mentén fogalmazódott meg, hanem egyes egyedül territoriális igények kielégítésének a formájában. (Vö. Bibó 1992, 72 [2016: 864–865]).1 A lengyel állam 1918-as helyreállítása együtt járt azzal, hogy olyan területeket is odacsatoltak, ahol nem lengyelek éltek. A politikai köztudatban a magyar szabadságharc 1849-es bukása azt a meggyőződést erősítette meg, hogy Európa cserben hagyja a magyarokat a függetlenségért folytatott küzdelmeikben; Magyarországnak az első világháború utáni megcsonkítása egy sor belpolitikai krízist okozott az országban, felerősítvén Nagy-Magyarország illúzióját.

Hegemóniák szorításában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 946 8

Kelet-Közép-Európa kulturális régiója újra a társadalomtudományos érdeklődés fókuszába került. A régió értelmezésének problematikája nem tekinthető lezártnak. A HUN-REN-SZTE "Convivence" Vallási Pluralizmus Kutatócsoport a megközelítések sokféleségéhez kíván e kötettel hozzájárulni három szempont együttes figyelembevételével. Az egyik maga a régió, melyet Európa egyik koherens szubrégiójának tekintünk, amelyre elsősorban a hegemóniák közötti határlét, a köztesség jellemző. Részben erre is visszavezethető módon a régió társadalmainak önértelmezésében jelentős szerepet játszik a sebzett kollektív identitás, ezzel összefüggésben a traumacentrikus emlékezet és emlékezés. Végül a nemzeti-etnikai dimenzióval szoros összefüggést mutató vallási vonatkozás képezi régióértelmezésünk harmadik pillérét. A kötetben magyar és külföldi szerzők tanulmányai olvashatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mate-toth-povedak-hegemoniak-szoritasaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave