Halmai Péter (szerk.)

Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban

Elméleti alapok, alkalmazások


A tanulmányban alkalmazott hálózatfelfogás, a globális gazdaság hálózati összefüggései

A bemutatott elméletek alapján tanulmányunkban azt az elméleti feltevést alkalmazzuk, hogy a globális gazdaság komplex hálózatként írható le, amelyben a makroszinten is mérhető, globális gazdasági teljesítményt a különböző módon összekapcsolódó üzleti hálózatok állítják elő. Az üzleti hálózatok mellett a globális gazdaság további négy kiemelt alrendszere azonosítható. Az üzleti hálózatok beágyazódnak a nemzetállamok és a nem kormányzati, civil szervezetek (non-governmental organization, NGO) alkotta geopolitikai hálózatokba, továbbá működésük kölcsönösen függ az egyes országok földrajzi adottságai és elsősorban nemzeti stratégiai fejlesztési döntései alapján szerveződő és fejlődő közlekedési hálózatok teljesítményétől, amelyeknek a tengeri kikötők a kritikus csomópontjai. Az üzleti hálózatok működése szorosan összekapcsolódott a technológiák és erőforrások hálózatával. A negyedik ipari forradalom során a digitalizáció, illetve az automatizáció szinte minden iparág működését átalakították. Mindezek eredményeként az üzleti hálózatok nagy része közös erőforrásokat használ, illetve a technológiai innováció is több vállalat, iparág egymást kölcsönösen befolyásoló tevékenységeként valósul meg. Az üzleti hálózatok teljesítményét a fogyasztói hálózatok is képesek erőteljesen befolyásolni, hiszen minden vállalat teljesítménye alapvetően függ a fogyasztók igényeitől és elvárásaitól. Az infokommunikációs technológiai fejlődés, illetve a közösségimédia-használat univerzális elterjedésének eredményeként a fogyasztók is képesek lehetnek összekapcsolódni, és különböző preferenciák mentén közösségi hálózatokat alkotni. A tanulmányban alkalmazott megközelítésünkben ez az öt hálózati alrendszer alkotja azt a struktúrát, amelyet globális gazdaságnak nevezünk. A jelzett alrendszerek pontos lehatárolása azonban éppen komplexitásuk magas foka miatt nem megvalósítható.

Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 947 5

A fenntarthatóság különböző dimenzióinak kutatása egyre inkább felértékelődik a közgazdaságtan területén. A szokásos megközelítés elsősorban környezet-gazdaságtani tartalmat tulajdonít a fenntarthatóságnak. Nem tagadva a környezeti összefüggések kiemelkedő szerepét, különös figyelmet igényelnek a fenntarthatóság szélesebb gazdasági és társadalmi összefüggései.

A kötet meghatározó vonulata a makroökonómiai és a nemzetközi gazdaságtani megközelítés. E keretben a klímaváltozás, a fenntartható növekedés, a versenyképesség, az idősödés és a reálkamatok alakulása egymással is szorosan összekapcsolódó témakörei egyaránt elemzésre kerültek. Kiemelt figyelmet érdemel a globális kínálati láncok hálózatos szerkezete és a nemzetközi pénzügyi rendszer struktúrája. E hálózatok működése, teljesítménye és rezilienciája kulcsfontosságú a nemzetközi gazdasági rendszer fenntarthatósága tekintetében.

A zöld pénzügyek kivételesen fontos területet képviselnek a közgazdaság-tudományi fenntarthatóság tekintetében. Ezért is különös jelentőségűek, úttörőek az e témakört tárgyaló tanulmányok.

A kötet izgalmas utazást kínál a témakör iránt érdeklődő olvasók számára. Kiszélesíti a fenntarthatóság szokásos értelmezését. Új, sok tekintetben részben vagy egészében még mindig feltáratlan dimenziókat von be az elemzésbe, mindezek révén pedig további új, jövőbeli kutatások igényét alapozhatja meg. Az elvégzendő további feladatok világosak. Csak remélni lehet, hogy az elkezdett ígéretes kutatások a jövőben is folytatódhatnak és előrehaladhatnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/halmai-fenntarthatosag-a-kozgazdasagtudomanyban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave