Az innováció és a versenyképesség közötti kapcsolat meglehetősen régóta vizsgált. Az innováció a piaci verseny hajtóereje, a versenyelőny megszerzésének legfontosabb módja, amihez megfelelő stratégiára és erőforrásokra van szükség (Csath 2016, Győri–Czakó 2019). Porter (1993) az innovációt kis fejlesztési lépések sorozatának tekinti, amely lehetőséget nyújt a versenyelőny folyamatos fenntartására. Drucker (1993) a versenyképességet javító innovációk nyolc forrását azonosította: 

A fenti nyolc innovációforrás közül csupán egy olyan van, amelyik a klasszikus K+F-kategóriába esik, az új tudáson alapuló ötlet, a többi a nem hagyományos, gyakorlati DUI-típusú innováció. Drucker egyébként a legrosszabbnak a felvillanó ötleten alapuló innovációt tartotta. 

Bár az innovátor vállalatok között nagyok a különbségek, több olyan közös tényező is van, ami elengedhetetlen a sikerhez. Az EBRD egy, a fejlődő országokra fókuszáló tanulmánya szerint az innováció mind vállalatdemográfiai, mind magatartási tényezőkkel és külső, országspecifikus faktorokkal magyarázható. A kutatás legfontosabb megállapításait a 11.1. táblázatban foglaljuk össze, ez alkalommal a demográfiai és a belső, magatartási tényezőkre fókuszálva (EBRD 2014). 

 

 

Az eddigiekben a hangsúlyt az innovációra, az újdonság létrehozására tettük, ugyanakkor a gyakorlatban az az innovációs képesség a kulcsfontosságú, hogy mennyire képes a vállalat a szervezeten belüli és kívüli tudást felhasználni. Ezt nevezzük abszorpciónak (Csizmadia 2015). A CEDEFOP (2012) jelentés alapján az abszorpciós képességet, beleértve az innovációs és a tanulási képességeket is, az úgynevezett intellektuális tőke határozza meg, amely az abszorpcióhoz szükséges tudást, a szervezeti kultúrát és a kapcsolatokat tartalmazza. A tudás, legyen az kodifikált vagy gyakorlati alapú, az innováció létrejöttének alapfeltétele, amit leginkább a vállalatnál dolgozó alkalmazottak, menedzserek, tulajdonosok képzettsége és gyakorlati tapasztalatai határoznak meg. A szervezeti kultúra befolyásolja, hogy hogyan fogadja a vállalat az újdonságokat. Megfelelő befogadó kultúra hiányában, szervezeti ellenállás esetén, a kezdeményezett innovációk gyakran elhalnak (Győri–Czakó 2019). A kapcsolatok a vállalaton kívüli szereplőkkel (vevők, beszállítók, versenytársak, különböző ügynökségek, támogató szervek stb.) az innovációhoz szükséges információ és tudás megszerzéséhez szükségesek. A kapcsolatok gyakran képesek a hiányzó erőforrások pótlására is, ami különösen fontos az erőforrás-korlátos kisvállalatok számára (Csizmadia 2015). Az abszorpcióhoz szükséges tudáshoz, szervezeti kultúrához és kapcsolatokhoz három tőketípus illeszthető: a humán, a strukturális és a kapcsolati tőke. Az abszorpciós képesség közvetlenül befolyásolja az innovációs aktivitást; mennyire törekszik a vállalat az innováció megvalósítására, illetve a ténylegesen megvalósult innovációt is befolyásolja. Ez a kapcsolatrendszer látható a 11.4. ábrán. 

 

 

Az alábbiakban (11.2. táblázat) részletesen is bemutatjuk az intellektuális tőke alkotóelemeit. 

 

 

A fenti táblázat szolgál arra, hogy a következőkben empirikusan is azonosíthassuk a mintánkban szereplő vállalatok intellektuális tőkeelemeinek szintjét.