Ádám Zoltán, Németh András Olivér (szerk.)

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tanulmányok Bod Péter Ákos tiszteletére


Magyarázat Max Weber szellemében1

Max Weber (1967) szerint a legális–racionális uralom alapja a magántulajdon. Erre épül minden liberális demokrácia, de esetenként egyes konzervatív rezsimek is, sőt a nem demokratikus rezsimek egy részében is szilárd a magántulajdon rendszere. Az ilyen rendszerekben a magántulajdonos vagyonát szabadpiaci versenyben szerzi, annak jövedelmével saját jogán rendelkezik, profitját elfogyasztja vagy beruházza. Ingyen nem kap semmit. A tulajdon eladható, arra kölcsön vehető fel, és korlátozás nélkül örökölhető. Másfelől viszont a tulajdonjognak vannak állami–bürokratikus korlátjai. Monopólium megszerzése korlátozható vagy akár tiltható, az állam az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében a magas jövedelmekre és profitokra progresszív adót vethet ki. Ami a korábbi, sokezer éves történelmi múltat illeti, Weber két, főként a tradicionális uralmi formáka jellemző tulajdonlást különböztetett meg, melyek bizonyos mértékig léteznek a legális–racionális uralom feltéltelei között is, de – valamennyiünk számára nagy meglepetésként – a 20–21. század fordulóján felbukkantak a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában is.

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 936 9

Bod Péter Ákos munkássága előtt tisztelgő kötetünk: körkép és kórkép. Bő harminc évvel a rendszerváltozás után a korszak egyik legjelentősebb magyar gazdaságpolitikus-közgazdászának tiszteletére rendezett konferencia és a belőle született gyűjteményes kötet kapcsán ezeket a gondolatokat tartotta fontosnak 22 magyar kortárs szerző papírra vetni. Ez a válogatás, mint minden hasonló gyűjteményes munka, részben önkényes, részben számos esetlegességtől terhes. Ezekkel együtt is elmond azonban valamit a korról, amiben született, és amiben a szerzők az ünnepelt kortársaiként szakmai pályafutásukat űzik. Kihagyott felzárkózási lehetőségek, elmaradt uniós gazdaság-integrációs lépések, méltánytalanul alulértékelt gazdaság- és társadalompolitikai megfontolások, populista közpolitikák, korrupt újraelosztási technikák és gyengén teljesítő intézmények – sok más kortárs társadalomtudományos munkához hasonlóan ennek a kötetnek is ezek és az ehhez hasonló problémák jelentik a domináns témáit. A talán emiatt érzett keserűség azonban csak az egyik lehetséges reakció, amit a kötet kiválthat az olvasóból. A másik a bizakodás: mindaddig, ameddig a tudomány művelői képesek kritikusan szemlélni a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat, és ameddig kritikájukat szabadon a szakmai és a laikus közvélemény elé tárhatják, nincs minden elveszve. Pontosabban, amíg a kritikai diskurzus tart, semmi nincs végérvényesen elveszve. Addig van esély a közpolitikákon és az általuk befolyásolt gazdasági feltételeken javítani, újragondolni a fejlődéshez elkerülhetetlenül szükséges intézkedéseket, és tanulni a múlt hibáiból.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adam-nemeth-gazdasagi-rendszerek-es-rendszervaltozasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave