Ádám Zoltán, Németh András Olivér (szerk.)

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tanulmányok Bod Péter Ákos tiszteletére


Árva László: Szubjektív emlékezés a magyar kisvállalkozás-fejlesztés történetéről

Sokan állítják már évek óta, hogy a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémáját az egészségtelen duális vállalati struktúra jelenti, vagyis az, hogy egyfelől a nagy, tőkeerős és tőkeintenzív transznacionális, exportképes nagyvállalatok uralják, míg a másik oldalon számtalan kevéssé tőkeerős, a helyi piacokra dolgozó kisvállalkozás működik, és a hazai vállalkozások közt alig vannak működőképes középvállalkozások. Mindezt jól mutatja, hogy a magyar export 80-90%-át a transznacionális vállalatok adják, és a GDP 50-60%-át is ezek állítják elő, de a foglalkoztatáson belül csak alig 20-40% a részesedésük. A kis- és közepes vállalkozások tehát sokkal nagyobb arányban használnak élőmunkát, mint a nagy transznacionális vállalkozások, és ami szintén fontos: a nemzetközi tapasztalatok szerint a nagy hozzáadott értéket előállító, tudásintenzív vállalkozások is általában inkább a kisméretű vállalkozások közül kerülnek ki.

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 936 9

Bod Péter Ákos munkássága előtt tisztelgő kötetünk: körkép és kórkép. Bő harminc évvel a rendszerváltozás után a korszak egyik legjelentősebb magyar gazdaságpolitikus-közgazdászának tiszteletére rendezett konferencia és a belőle született gyűjteményes kötet kapcsán ezeket a gondolatokat tartotta fontosnak 22 magyar kortárs szerző papírra vetni. Ez a válogatás, mint minden hasonló gyűjteményes munka, részben önkényes, részben számos esetlegességtől terhes. Ezekkel együtt is elmond azonban valamit a korról, amiben született, és amiben a szerzők az ünnepelt kortársaiként szakmai pályafutásukat űzik. Kihagyott felzárkózási lehetőségek, elmaradt uniós gazdaság-integrációs lépések, méltánytalanul alulértékelt gazdaság- és társadalompolitikai megfontolások, populista közpolitikák, korrupt újraelosztási technikák és gyengén teljesítő intézmények – sok más kortárs társadalomtudományos munkához hasonlóan ennek a kötetnek is ezek és az ehhez hasonló problémák jelentik a domináns témáit. A talán emiatt érzett keserűség azonban csak az egyik lehetséges reakció, amit a kötet kiválthat az olvasóból. A másik a bizakodás: mindaddig, ameddig a tudomány művelői képesek kritikusan szemlélni a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat, és ameddig kritikájukat szabadon a szakmai és a laikus közvélemény elé tárhatják, nincs minden elveszve. Pontosabban, amíg a kritikai diskurzus tart, semmi nincs végérvényesen elveszve. Addig van esély a közpolitikákon és az általuk befolyásolt gazdasági feltételeken javítani, újragondolni a fejlődéshez elkerülhetetlenül szükséges intézkedéseket, és tanulni a múlt hibáiból.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adam-nemeth-gazdasagi-rendszerek-es-rendszervaltozasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave