Ádám Zoltán, Németh András Olivér (szerk.)

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tanulmányok Bod Péter Ákos tiszteletére


A magyar kkv.-fejlesztési intézményrendszer alakulása a kilencvenes évektől napjainkig

A magyar kkv.-fejlesztési intézményrendszer a rendszerváltás idején erősen széttagolt volt, és a széttagoltság később csak fokozódott. Az 1990-ben létrehozott OKFI mellett működött még a szintén részben állami, valamint banki forrásokból még az utolsó MSZMP-kormány Pénzügyminisztériuma, illetve néhány fontosabb bank által létrehozott, a PM akkori főosztályvezetője, Székács Anna által kezdeményezett Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), amelynek fő feladatát kezdetben a kkv.-k pénzügyi támogatása, majd később a tanácsadás képezte. Az amerikai SBDC-k példájára alakították ki a megyei HVK-kat, vagyis a Helyi Vállalkozásfejlesztési Központokat, a helyi vállalkozások elérése érdekében. Az MVA később fontos szerepet játszott a Beszállítói Célprogram és a Mikrohitel Program lebonyolításában is, segítve a kisvállalkozások és a nagy nemzetközi vállalkozások közötti kapcsolatokat.

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 936 9

Bod Péter Ákos munkássága előtt tisztelgő kötetünk: körkép és kórkép. Bő harminc évvel a rendszerváltozás után a korszak egyik legjelentősebb magyar gazdaságpolitikus-közgazdászának tiszteletére rendezett konferencia és a belőle született gyűjteményes kötet kapcsán ezeket a gondolatokat tartotta fontosnak 22 magyar kortárs szerző papírra vetni. Ez a válogatás, mint minden hasonló gyűjteményes munka, részben önkényes, részben számos esetlegességtől terhes. Ezekkel együtt is elmond azonban valamit a korról, amiben született, és amiben a szerzők az ünnepelt kortársaiként szakmai pályafutásukat űzik. Kihagyott felzárkózási lehetőségek, elmaradt uniós gazdaság-integrációs lépések, méltánytalanul alulértékelt gazdaság- és társadalompolitikai megfontolások, populista közpolitikák, korrupt újraelosztási technikák és gyengén teljesítő intézmények – sok más kortárs társadalomtudományos munkához hasonlóan ennek a kötetnek is ezek és az ehhez hasonló problémák jelentik a domináns témáit. A talán emiatt érzett keserűség azonban csak az egyik lehetséges reakció, amit a kötet kiválthat az olvasóból. A másik a bizakodás: mindaddig, ameddig a tudomány művelői képesek kritikusan szemlélni a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat, és ameddig kritikájukat szabadon a szakmai és a laikus közvélemény elé tárhatják, nincs minden elveszve. Pontosabban, amíg a kritikai diskurzus tart, semmi nincs végérvényesen elveszve. Addig van esély a közpolitikákon és az általuk befolyásolt gazdasági feltételeken javítani, újragondolni a fejlődéshez elkerülhetetlenül szükséges intézkedéseket, és tanulni a múlt hibáiból.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adam-nemeth-gazdasagi-rendszerek-es-rendszervaltozasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave