Miskolczi Márk (szerk.)

Változó perspektívák napjaink turizmusában


Az idegenvezetés új trendjei, alternatív városnézési formák

Az új trendek követése a turizmusban, a vendégigények változásainak figyelembevétele kiemelt jelentőségű az idegenvezetők munkája során. Talán ők azok, akik a leghamarabb alkalmazkodni tudnak az unikális igényekhez, hiszen ők maguk a „munkaeszközök”, és az új információk, új útvonalak összeállításával a legrövidebb idő alatt tudnak „transzformálódni.” Minél nagyobb a képzelőerő, a flexibilitás, annál nagyobb sikerek érhetők el. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy az idegenvezető magasan kvalifikált, tapasztalt és az interpretációs lehetőségekben biztos legyen, valamint kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezzen.

Változó perspektívák napjaink turizmusában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 973 4

A turizmus kihívásokkal teli időszakot tudhat maga mögött, ami a fogyasztási mintázatokban is alapvető változásokat eredményezett. Napjainkban egyre több konvergens, vagy éppen egymással ellentétben álló társadalmi és technológiai jelenség formálja az utazói döntéseket. A tanulmánykötet célja, hogy ezekre az anomáliákra felhívja a figyelmet, illetve a jelenségekhez kapcsolódó, korábban kevéssé tárgyalt turisztikai termékekről átfogó képet adjon. A tanulmánykötet három témakör szerint (Élményintenzív termékek a turizmusban, Kiszakadás a hagyományos élménykínálatból, Technológia-vezérelt trendek a turizmusban) szekciókra tagolódik, ezzel az egymástól témakörben és felépítésben is merőben eltérő tanulmányokat is keretbe foglalva. A kötet fejezeteiben megismerkedhetünk a fesztiválturizmus által nyújtott élmények új dimenzióival, alternatív idegenvezetési módszerekkel és programokkal, az archeoturizmus és horgászturizmus feltörekvő szerepével, a digitális turizmusmarketing útvesztőivel és követendő irányaival, valamint a turizmusinnováció intézményesített formáival. A tanulmányok erős elméleti megalapozása, valamint a fejezetek végén található kulcsfogalmak és összefoglaló kérdések révén a kötet a társadalomtudományi képzések alap-, mester- és posztgraduális szintjein is hasznos segítség lehet a turizmust mélyebben megismerni kívánó hallgatók számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/miskolczi-valtozo-perspektivak-napjaink-turizmusaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave