A Kárpát-medencében az első állami szerveződésű struktúra a Római Birodalom terjeszkedése következtében jelent meg (Csüllög, 2010). A rómaiak az i. e. 1. századtól kezdődően területfoglalással felügyeletük alá vonták a medence jelentős területét. Így az i. sz. 1. évezred első harmadában a Duna, illetve a Száva menti területek, valamint az egész dunántúli régió a birodalom egyik tartományává nőtte ki magát (Pannonia provincia). A közigazgatási, gazdasági és katonai települések elsősorban a birodalmi utak mentén, illetve azok találkozásánál alakultak ki. Hazánk mai területén meghatározó római település volt például Aquincum (mai Óbuda területe), Brigetio (Szőny), Gorsium (Tác), Savaria (Szombathely), Scarbantia (Sopron) és Sopianae (Pécs). A provincia elhelyezkedéséből adódóan elsősorban katonai célokat szolgált, így kiemelt szerepük volt a birodalmon kívüli törzsek, az ún. barbárok támadásait visszaverő, határmenti katonai táborokban állomásozó légióknak. A kereszténység elterjedésével, illetve elfogadottá válásával az i. sz. 4. században már jelentősen megrendült a bizalom nemcsak a római vallásban, hanem a fennálló társadalmi rendben is. A társadalmi, gazdasági, katonai és politikai instabilitás miatt a birodalom nem volt képes többé ellenállni a barbárok támadásainak. A birodalom nyugati fele i. sz. 476-ban elesett, míg a keleti fele Konstantinápoly központtal Bizánci Birodalomként élt tovább, egészen 1453-ig, a főváros oszmán ostromáig. A Római Birodalom bukása utáni századokban a Kárpát-medencében folytatódott a különböző törzsek (például szarmaták, hunok, gepidák, longobárdok, avarok) közötti küzdelem a területszerzésért.