A hétköznapi emberek mindennapjaiban megélt vallási tapasztalat és vallási élmény jelensége a teológia antropológiai fordulata kapcsán Rahner nevéhez köthető, bár maga a kifejezés először Hallnál bukkan fel. Az amerikai vallástörténész az 1990-es években a Harvardon tartott konferencia kötetének adta a következő címet Lived Religion in America.1 A vallásantropológia ezt a jelenséget a népi vallásosság (vernacular religion) kifejezéssel írja le.2 A kérdés a médiakutatásban szinte egy időben jelent meg az Egyesült Államokban és Franciaországban.3 A vizsgálatok fókuszába a mediatizált vallási tapasztalatok kerültek, sokkal inkább a laikusok, mint a klérus tapasztalatai, sokkal inkább a hétköznapi vallási gyakorlatok és nem a hittételek ismerete. A vallási gyakorlatok tekintetében is elsősorban az intézményen kívüliek, a személyes jellegűek hangsúlyozódnak, vagyis azok, amelyek a valláson belüli individualizációs folyamatban jöttek vagy jönnek létre. A kutatók azzal is foglalkoznak, hogy miként telítődik jelentéssel, értelemmel a hétköznapi emberek számára egy-egy vallási gyakorlat vagy rítus végrehajtása. Mivel ezek nem feltétlenül kötődnek egyetlen egyház gyakorlatához, ezért a szakirodalom gyakorta a pick and mix, azaz a büféasztal kínálatából való válogatással írja le őket. Utal továbbá arra is, hogy ennek a válogatásnak a mélyén ugyanaz a fogyasztói attitűd található, amellyel a jobb vagy rosszabb, kedvezőbb árú vagy drágább termékek között válogatnak a bevásárlóközpontokban. A francia vallásszociológus, Hervieu-Léger do-it-yourself vallásosságként jeleníti meg azt a folyamatot, amelyben a spirituális keresők a hagyományos vallások hitbeli tartalmait az ezekhez kapcsolódó gyakorlatokat és azok jelentését egyfajta tárháznak tekintik, amelyből szabadon választhatnak, megkötések nélkül használhatják, illetve újrafelhasználhatják ezeket.4