A klasszikus médiaelméletek számos oldalról mutatják be és elemzik a médiumok és a hatalom viszonyát. A legtöbb munka talán mégis a tömegkommunikációs eszközök, valamint a hozzájuk tartozó intézményrendszer és a demokratikus államberendezkedés viszonyát kutatta akár leíró, akár normatív módon. Külön tudományág foglalkozik a média és a politika integratív modelljeivel, a politikai kommunikáció történeti átalakulásaival és jelen perspektíváival, valamint a médiumokat szabályozó hatalom mibenlétével, legitimációjával és céljaival. A fejezet nem tudja ezen elméleteket teljeskörűen átfogni, s ez nem is célja. Kizárólag a hálózati média hatalmi viszonyainak, kvázi autoritás-térképének felvázolása a cél, annak áttekintése, hogy a klasszikus média autoritástípusai megjelennek-e a hálózati média világában, vagy a hálózatos szerveződési forma egészen más autoritástípusok megjelenésének kedvez. A fejezet felvonultatja – ha nem is teljeskörűen – azokat a társadalomtudósokat, akik az internet, az új média, a hálózati kommunikáció hatalmi viszonyait írják le, analizálják, tipologizálják, vagy éppen operatív működését írják le: Couldry, Castells, Van Dijck, Hepp, Rheingold, Barzilai-Nahon. Az ő munkásságuk által megismerhetjük, hogy milyen hatalmi típusokkal jellemezhető egy-egy konkrét hálózat, az offline intézmények miként tudják kiterjeszteni a hatalmukat a virtuális térre, az internetre, miként tudnak a „tömegek” alulról szerveződve hatalmat gyakorolni, miként tudjuk konceptualizálni a vernakuláris autoritást. Ugyanakkor az autoritás kérdésének tárgyalásakor nemcsak annak szerveződése, multidimenzionálissá válása, iránya (fentről lefelé, lentről felfelé a hierarchiában, hálózatosan kiterjedve), ötvöződése – hibridizációja, kiterjedése –, de tartalma is érdekes lehet számunkra. A klasszikus tömegkommunikáció időszakában, a televízióhoz kapcsolódóan két nagy kérdéskörre tudjuk bontani az autoritás kérdését. Az egyik azzal foglalkozik, hogy a televízió milyen „külső” hatalomtípusokat mutat meg egyes műsoraiban, a másik viszont magának a médiumnak az autoritását elemzi. Az első csoportba sorolható legismertebb munka Dayan és Katz nevéhez köthető, akik a Médiaesemények című könyvükben elkülönített három alapvető médiaesemény-típushoz, a versenyhez, a hódításhoz és a koronázáshoz eltérő autoritásformákat társítanak. Weber tipológiáját véve alapul azt írják, hogy a versenyek esetében a racionális-legális, a hódítás esetében a karizmatikus, míg a koronázások közvetítésekor a tradicionális autoritás reprezentációjával találkozik a néző.1 Magának a médiumnak az autoritásával, egyfajta mediokrácia kialakulásának a kérdésével is már az 1980-as évek óta foglalkoztak a szakemberek. A torontói iskola második generációjához tartozó Joshua Meyrowitz 1985-ös könyvében írta a televízió médiuma kapcsán, hogy a hatalom gyengülését hozza az információs technológiák összeolvadása, illetve azok elterjedése, mivel a hatalmon lévő eliten kívül mások is hozzá tudnak majd férni, s ezáltal lehetővé válik, hogy befolyásolják, kontrollálják mások társas viselkedését, tudását.2