Szabó Márton

Társadalompoétika I.

Retorika


Toposz és a dolgok egyedisége

Vico a Szónoklattanában a retorika tárgyát úgy határozza meg, hogy a szónok nem általános problémákkal foglalkozik, mint például a filozófus, hanem részleges vagy egyedi ügyekkel, de ezeket visszavezeti általános kérdésekre, összeköti a kettőt egymással. Ezért is a szónok egyrészt érzékeny az élet egyedi dolgaira, ennek összetettségére, másrészt a szeme elé kerülő konkrét dolgokban képes meglátni a rajta túlmutató általános igazságot. A retorikai beszéd középpontjában kétségtelenül az elokvencia (ékesszólás) áll, ez azonban nem egyszerűen csak szép beszéd, hanem olyan értelmezési mód, amelyben a szónok az adott szituációt mint egészet mutatja be, összekapcsolva egymással a gondolatot, az érzést, az akaratot és az ennek megfelelő kifejezésformát.

Társadalompoétika I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 968 0

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave