Szabó Márton

Társadalompoétika I.

Retorika


A másik ember jelenléte

A perelmani érvelő-argumentáló retorika kiindulópontja valójában egy egyszerű tény; az ember sohasem csak „megnyilatkozik”, beszédének és írásának mindig van címzettje, s ez a megszólított „másik” nemcsak a közel vagy a távol lévő embertársunk, de akár még a beszélő korábbi vagy másként gondolkodó önmaga is, olvashatjuk az Új retorikában. A retorikai szituációra jellemző közönség és hallgatóság több és más, mint egy vagy több konkrét hallgatóra irányuló beszéd; ez egy általános habitus. „Az embernek kevés az – írja az Új retorika –, ha csak beszél és ír; azt akarja, hogy hallgassák és olvassák is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy adott személy figyelmét igényli, esetleg óriási közönséget akar, vagy meghatározott körülmények között, konkrét összejövetelen és körben kíván szólni.”1

Társadalompoétika I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 968 0

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave