Oross Dániel

Demokratikus innovációk és a magyar pártok


Pártok és részvételi eszközök

Az elmúlt évtizedek egyik leginkább terjedő új részvételi gyakorlata az előválasztások szervezése, amit mind a mind jelöltek, mind a pártvezetők választásnál egyre szélesebb körben alkalmaznak (Hazan–Rahat, 2010; Sandri–Seddone–Venturino, 2015). Ez a párton belüli demokrácia egy formája, amelynek célja, hogy a tagok nagyobb hangot kapjanak a belső döntéshozatali folyamatokban. Az előválasztások szervezése azon az előfeltevésen nyugszik, hogy a tagoknak preferenciáik kifejezésére mind a pártot a közhivatalban képviselő személyek, mind a párt vezetőinek megválasztására széles körű lehetőséget kell biztosítani. Elméletileg ilyen eljárások révén a párt legreprezentatívabb tagjai nyerhetnek el közhivatalt vagy nyerhetik el a párt legmagasabb pozícióit, ám a gyakorlatban ez nem mindig így működik, mert sok esetben a hivatalban lévők erőfölénnyel bírnak újraválasztásuk kieszközléséhez, vagy a párt vezetése felülbírálja az előválasztás eredményét, ha az nem felel meg előzetes számításainak (Alford–Brady, 1993; Gastil, 2000; Gherghina, 2013).

Demokratikus innovációk és a magyar pártok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 975 8

A képviseleti demokrácia válságára adott válaszként világszerte számos részvételi program és tanácskozási (deliberatív) fórum jött létre. A demokratikus innovációk kutatása olyan sikeresen megvalósított gyakorlatokra, módszerekre fókuszál, amelynek célja a demokratikus kormányzat és a politika struktúráinak, folyamatainak megváltoztatása azok javítása érdekében.

Jóllehet a demokratikus intézmények reformját célzó javaslatok különféle formákat öltenek a választási rendszer megváltoztatástól, a hatalom decentralizálásán át a közvetlen demokratikus eszközök fejlesztéséig, a politikai elit és az állampolgárok támogatásának mértéke kulcsfontosságú tényező annak megértésében, hogy egyes reformkísérletek miért sikeresek, míg mások miért maradnak papíron. Ebből adódóan a magyar állampolgárok demokratikus innovációkról kialakult attitűdjei mellett könyvemben magyar politikusok véleményét is részletekbe menően ismertetem. A kötet célja annak bemutatása, miért döntenek a világ mind több pontján úgy megválasztott politikusok, hogy demokratikus innovációk bevezetésével beleszólást adnak az állampolgároknak egyes politikai folyamatok alakításába. A kötet a demokratikus innovációkról magyar nyelven rendelkezésre álló ismeretanyag bővítése érdekében mintegy négy év kutatómunkáját összegzi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/oross-demokratikus-innovaciok-es-a-magyar-partok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave