A demokratikus innovációk nemzetközi és hazai gyakorlatainak ismertetése előtt fontosnak tartom megvilágítani azokat a demokráciára vonatkozó megközelítéseket, amelyek kijelölik, miként gondolkodnak az állampolgárok és a politikusok egy adott ország politikai döntéshozatalának kereteiről. Mindezt azért tartom szükségesnek mindjárt az elején tisztázni, mert míg a nyugati demokráciákban a képviseleti demokráciát a ’68-as mozgalmak óta rendre kihívások érik, hazánkban a rendszerváltást követően a képviseleti demokrácia primátusának lehetünk tanúi, amelyet legfeljebb kiegészít a közvetlen demokrácia (Enyedi, 2009). Az említett nyugati országok társadalomtudományi kutatásaiban új irányzatok bontakoztak ki, a részvételi és a deliberatív demokrácia kutatása (Smith, 2009; Fiskin, 2009) a társadalomtudományi vizsgálatok egyik kiemelt területévé vált. Bár Magyarországon „részvételi fordulatról” (Dryzek, 2000) nem beszélhetünk, s e tárgyban kevés vizsgálat, elemzés született, ugyanakkor a képviseleti demokráciát érő kihívások, az azzal kapcsolatban felmerült problémák mind a magyar politika szereplői között, mind a tudományos diskurzusban megjelentek. Ilyen témák például a képviseleti demokráciát érő kihívások között az állampolgárok alacsony politikai érdeklődésének (Gerő–Szabó, 2019) és ingadozó politikai részvételének (Róbert–Szabó, 2017), a politikai polarizáció (Patkós, 2019) és annak a politikai intézményekbe vetett bizalomra gyakorolt hatásának (Medgyesi–Boda, 2018) témakörei. Az alábbi kötetben ezekre reflektálok. A képviseleti demokráciával kapcsolatos problémákkal való összefüggések tisztázásán túl a témakör vizsgálata azért is releváns, mert Magyarországon is tanúi lehetünk új, az állampolgárok döntéshozatalba való bevonásának eszközét jelentő intézményi megoldások (részvételi költségvetés, állampolgári tanács), azaz a demokratikus innovációk megjelenésének.