Gyimesi Timea

Elmozdulások és riturnáliák a kortárs francia és magyar irodalomban

Deleuze és a jel

Deleuze számára a jel nagyobb horderejű, mint azt a Proust-könyvbeli tipológia alapján gondolhatnánk. 1988-ban Robert Maggiorival készült hosszabb interjú alkalmával a következőket mondja: „Általános szemiológia Az eltűnt idő nyomában, világok szimptomatológiája. […] Minden, amit írtam, vitalista volt, életigenlő, legalábbis remélem, és létrehozta a jelek és események elméletét.”1 A jel fogalmának e központi szerepe – ami 1968–1969-ben a strukturalizmus égisze alatt jelentéselmélet formáját ölti, 1980 körül a szemiológia heves támadása mellett pragmatista szemiotikává alakul, majd a peirce-i jeltipológiában ölt testet – azért adhat félreértésre okot, mert Deleuze Proust könyvében használt jelfogalomnak nincs köze az irodalomkritika területén ez idő tájt elterjedt szemiológiai alapú jelértelmezéshez. Deleuze ebben is időszerűtlen. A fent idézett mondat szóhasználatát tekintve szintén félrevezető: Deleuze szemiológiát mond, pedig szemiotikára gondol. A szemiológia Ferdinand de Saussure nyelvelméletéhez, a nyelvi jel fogalmához kötődik, amely önkényes és lineáris, középpontjában – ez szintén megtévesztő lehet – éppen a rendszer és a különbség fogalmai helyezkednek el.2 Deleuze nem nyelvi jelről beszél, noha Marcel éppoly figyelmes a nyelvi jelekre, a nyelv félrebeszélésére, mint az arc, a test, a gesztusok, a képek és hangok paranyelvi, nem verbális jeleire. Marcel még innen van az alfabetikus olvasáson. Hieroglifákat olvas, „egyiptológus”.

Elmozdulások és riturnáliák a kortárs francia és magyar irodalomban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 977 2

Irodalom

Egyéni hangú, a magyar irodalomtudomány palettáján saját színt képviselő könyvet tart a kezében az olvasó. Nem egyszerű tanulmánygyűjteményt, hanem tanulmányokból épülő, bármely irányban tovább írható, újabb tanulmányokkal kiegészíthető, nyitott szintézist. Gyimesi Timea a Deleuze-zel és Guattarival olvasni program jegyében, a 20. századi francia geofilozófia mély megértése nyomán, francia és magyar szerzőket olvas egymásra, és olyan szerte futó témákat képes egységben tárgyalni, mint az ember és a gép, az ökoton és az utópia, az episztemokritika, a téri fordulat, a figyelemökológia, az empátia és az ökokritika. Teszi mindezt annak a pragmatikai fordulatnak a jegyében és leírása mentén, amely alapjaiban változtatta meg az irodalommal való foglalkozás problémáit, diszciplináris közegét és nyelvét. Utóbbi abban a nagyon pontos és nagyon árnyalt fogalmazásmódban is megmutatkozik, ahogyan saját maga használja a nyelvet: mintha azt akarná példázni, hogy a nyelvi forma nem hordozza, hanem kihajtogatja a gondolatot. A pliszírozás tudománya. Teleológia helyett proceduális megismerés, haladás-elv helyett a metamorfózis alakváltozatai, a tudományos megismerés számára érzékelhetetlen, átmeneti létmódok érzékelhetővé válása: ebben az ismeretelméleti kontextusban az irodalom és a művészetek ismét kitüntetett helyre tehetnek szert a társadalmi (ön)megismerés folyamatában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyimesi-elmozdulasok-es-riturnaliak//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero