Az anyagfizikában a túlhűlés a fúzióponthoz (olvadás- és fagyáspont) kötődő jelenség, amikor is az adott folyadék tekintetében nem következik be halmazállapot-változás, magyarul a folyadék nem fagy meg az egyensúlyi fagyásponton. Marguerite Duras önéletrajzi kötetében, a La Vie matérielle-ben a túlhűlés fizikai fogalmával próbálja megértetni olvasójával, mi játszódik le Lol V. Steinban, amikor az, mondhatni, egyik percről a másikra megőrül.1 A metastabilitás ebben az esetben az emberi természet esetenként irreális halmazállapot-változásainak leírását szolgálja. Rámutat a normalitás határainak porózus voltára. Lol V. Stein esete szimptomatikus a durasi életműben. Duras meg is jegyzi: „a könyveimben szereplő nők, akármilyen idősek is, mind Lol V. Steinra vezethetőek vissza.”2 Lola Valérie Stein végignézi, ahogy Anne-Marie Stretter T. Beach kaszinójának báli forgatagában elcsábítja, elragadja tőle a vőlegényét, Michael Richardsont. Képtelen elszakadni a jelenettől: kiterjedt tekintete fókuszponttá válik, amit azonban a józan ész és a (be)látás geometrikus tere nem képes integrálni. Túlhűl, benne marad a látványban, ahelyett, hogy megfagyna (kilépne a jelenetből) a levegő hőmérséklet-változása (az árulás) következtében. Ahogy Duras fogalmaz: „Fagyáskor előforduló jelenség. A víz nulla fokon jéggé fagy, néha megesik, hogy annyira nem mozog a levegő a lehűlés során, hogy a víz elfelejt megfagyni. Akár mínusz öt fokra is lehűlhet.” A jelenetbe belefeledkező Lol V. Stein is, úgymond, „elfelejt szenvedni [...]. Attól őrül meg, hogy nem érzi, nem tud a fájdalmáról”.3