Az Intézet sajátos státusszal rendelkezett a magyar felsőoktatás rendszerében (Somos, 1976). Mit jelentett ez a sajátos státusz? Nem magyar találmányról volt szó, a szocialista országokban hasonló testvérintézmények működtek. Például Kijevben az Előkészítő fakultás, Lipcsében a Karl Marx Egyetem Herder Intézete, ahol a külföldiek egyetemi előkészítő oktatását a felsőoktatási tanulmányok szerves részének tekintették. Somos a magyarországi felsőoktatási intézmények és a NEI sajátosságait összehasonlítva a következő eltérésekre hívja fel a figyelmet: a felsőoktatási intézményekben a hallgatók előképzettsége közel azonos, míg a NEI diákjainak körében meglehetősen nagyok a különbségek az előképzettségek tekintetében; a NEI-ben kiscsoportos oktatás keretében folyt a tanítás, míg a felsőoktatási intézmények kedvelt munkaformája a korszakban az előadás volt. A NEI tulajdonképpen felsőoktatási intézmény is, meg nem is (Somos, 1976). Somos úgy látja, a felsőoktatási státusz ellen szól, hogy a NEI nem ad oklevelet a képzés végén, és a kiállított bizonyítvány iskolai végzettséget sem tanúsít. Ugyanakkor szakmai szempontból, tartalmi kérdésekben az Intézet tevékenysége sokkal inkább emlékeztet a felsőoktatás, mint a közoktatás rendszerére: a hallgatóknak leckekönyvük van, és szigorlatot tesznek. Az Intézet saját tankönyvvel és jegyzetekkel rendelkezik, és a tanárok besorolása sem követi a középiskolai szisztémát stb. Somos ebből arra következtet, hogy a NEI-t a magyar felsőoktatás integráns részének, „főiskolának” kell tekinteni. Az Intézet szoros kötődését a felsőoktatáshoz az is jelzi, hogy 1964 és 1966 között az ELTE Nemzetközi Előkészítő Kollégiumaként működött.