Bocz Zsuzsanna

Szaknyelvoktatási műhelyek

Magyar mint idegen nyelv a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen


A módszertani konferenciák

A fentiekben vázolt „tapasztalatcsere” is mutatja, hogy a magyartanítás számos nyelvészeti és módszertani kérdést hozott felszínre, ami szükségessé tette a rendszeres találkozók megszervezését. A módszertani konferenciák megrendezésére 1977 és 1991 között került sor. Az alábbi táblázatban (lásd 3. táblázat) foglalom össze a tizenöt konferencia témáját, időpontját és helyszínét, hiszen ezek is érzékeltetik a magyar mint idegen nyelv fontosságát és súlyát a tárgyalt korszakban. Ezenkívül a táblázatban megjelölöm azt is, hogy a Folia Practico-Lingustica melyik számában jelentek meg az adott előadások írásos formában, hiszen – mint korábban jeleztem – a Folia nemcsak a magyar mint idegen nyelv témakörével, hanem az idegennyelv-oktatás akkor aktuális problémafelvetéseivel is foglalkozott. A megfeleltetés a módszertani konferenciák és a Folia-számok között nem minden esetben egybevágó; ennek okairól is igyekszem magyarázattal szolgálni.

Szaknyelvoktatási műhelyek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 986 4

A könyv a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – a korábbi Budapesti Műszaki Egyetem (BME) – példáján keresztül mutatja be annak a magyar felsőoktatás egészén átívelő, nagyszabású magyartanítási projektnek a megvalósulását, amelynek révén a 20. század derekától kezdődően nagyszámú külföldi hallgatóság érkezett hazánkba, és szerzett felsőfokú oklevelet különböző magyarországi egyetemeken – és tette mindezt magyar nyelven. Ez csak úgy valósulhatott meg, hogy a hazai intézmények megszervezték külföldi hallgatóik magyar nyelvi oktatását annak érdekében, hogy azok képesek legyenek az előadásokon jegyzetek készítésére, vizsgák letételére és végső soron az adott szakma magyar nyelven történő elsajátítására. A BME a Nyelvi Intézet megalapításával, annak részeként létrehozta a Magyar Nyelvi Csoportot, amelynek feladata a külföldi hallgatók magyar műszaki szaknyelvi felkészítése volt. Miből tanítottak, mit és hogyan tanítottak a „korai” MID-tanárok a BME-n a külföldieknek? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a szerző, ugyanakkor kitér a születőfélben lévő alkalmazott nyelvészeti szakma MID-oktatási szempontjainak releváns körülményeire is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bocz-szaknyelvoktatasi-muhelyek-magyar-mint-idegen-nyelv-a-budapesti-muszaki-es-gazdasagtudomanyi-egyetemen//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave