Győrffy Dóra, Benczes István, Rosta Miklós (szerk.)

Közgazdaságtan és gazdaságpolitika

Tanulmányok Csaba László 70. születésnapja alkalmából


Az inflációcsökkentési törvény: az európai válasz

Az IRA nagy felzúdulást váltott ki a külföldiekkel szembeni diszkriminatív intézkedései miatt, különösen annak tükrében, hogy ugyanekkor az USA szorosan együttműködött európai partnereivel az ukrajnai háborúban. Egyes megnyilvánulásokból azt lehet kiolvasni, hogy annyira el voltak foglalva részben Kína háttérbe szorításával, részben a belpolitikai pártharcokkal, hogy fel sem mérték, mit jelentenek az intézkedések az USA-n belül és azon kívül működő európai cégeknek. Miután a demokraták a 2022. őszi félidős választáson elvesztették a képviselőházi többséget, valamennyi korrekcióra csak kerülőúton maradt lehetőség. Ilyen a Pénzügyminisztérium állásfoglalása, amely szerint a lízingelt autókra akkor is kapható adókedvezmény, ha nem Észak-Amerikában szerelték össze. A szabadkereskedelmi megállapodást kötő országok körét elkezdték kiterjesztve értelmezni (Bown 2023). Ezek a bizonytalan hatású intézkedések azonban nem változtatnak azon, hogy az IRA súlyos kihívás az EU-val és a nemzetközi kereskedelmi rendszer normáival szemben.

Közgazdaságtan és gazdaságpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 988 8

Csaba László a magyar tudományos élet meghatározó alakja 2024 márciusában tölti be 70. életévét. Tiszteletére barátai, tanítványai és kollégái ezzel az átfogó kötettel köszöntik az ünnepeltet. A kötetben megjelenő tanulmányok Csaba László igen sokoldalú életművének legfontosabb témaköreiben születtek. Az első rész a közgazdaságtudomány és a gazdaságpolitika elméleti és módszertani kérdéseivel foglalkozik, a második az Európai Unió gazdaságtanával, míg a harmadikban megjelenő tanulmányok Közép-Kelet-Európa politikai gazdaságtani kérdéseit vizsgálják. A kötet összesen 20 fejezetből áll.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-benczes-rosta-kozgazdasagtan-es-gazdasagpolitika-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave